Tokió 2020: Japán megfontolja az észak-koreai sportolók beengedését

MTI MTIMTI MTI
2019.03.13. 15:53
Japán megfontolja, hogy beengedje a kvótát szerző észak-koreai sportolókat a jövő nyári tokiói olimpiára annak ellenére, hogy a kommunista vezetésű ország állampolgárai jelenleg hivatalosan nem léphetnek a szigetország területére.

Szakurada Jositaka olimpiáért felelős miniszter szerdán a parlamentben azt mondta: a kormány megvizsgálja a lehetőségét annak, hogy a Koreai NDK sportolói beutazhassanak Japánba.

„Az olimpia és a paralimpia a világ legbékésebb versenye, és szeretnénk, ha a lehető legtöbb résztvevője lenne” – fogalmazott a miniszter. Hozzátette, ehhez több területen is megértésre lesz szükség a felek között, de ő – más hivatalnokokkal együtt – „azért dolgozik, hogy az együttműködés sikeres legyen".

Az észak-koreai sportolók a tavalyi, pjongcsangi téli ötkarikás játékokon a feszült politikai helyzet ellenére is részt vehettek: a női jégkorongtornán a rendező déli szomszédjukkal közös csapatot szerepeltettek, emellett egy műkorcsolya párosuk indult.

Korábban a két Korea vezetése úgy nyilatkozott a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, hogy a tokiói megnyitón szeretnének közös zászló alatt, együtt bevonulni, illetve négy sportágban – női kosárlabda, női gyeplabda, cselgáncs csapatverseny, valamint az evezős csapatok között – már a kvalifikációs sorozatokban is vegyes csapatokkal szeretnének elindulni.

Japán az utóbbi időben – elsősorban az észak-koreaiak nukleáris és rakétakísérletei miatt – számtalan szankciót vezetett be az országgal szemben, ezek közül az egyik, hogy a Koreai NDK állampolgárai nem léphetnek japán területre.

Legfrissebb hírek

Brazil stílus ma – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.29. 23:06

Statisztikák: Guimaraes a brazilok új gólpasszkirálya, a fordítás jó előjel Ancelotti csapatának

Foci vb 2026
2026.06.29. 22:14

Ancelotti elárulta, miért nem küldte pályára Neymart a japánok ellen

Foci vb 2026
2026.06.29. 21:53

Japán szerzett vezetést, a brazilok a második félidőben kettővel válaszoltak – videók

Foci vb 2026
2026.06.29. 21:02

Martinelli volt a csodacsere, Brazília fordított, és továbbjutott Japán ellen

Foci vb 2026
2026.06.29. 21:00

Casemiro egyenlített a japánok ellen, Neymart (még) nem küldte be Ancelotti

Foci vb 2026
2026.06.29. 20:20

Előnyben mennek szünetre a japánok

Foci vb 2026
2026.06.29. 19:50

Nincs gól az „első negyedben”

Foci vb 2026
2026.06.29. 19:25
Ezek is érdekelhetik