Tokió 2020: a NOB-elnök elégedett az előkészületekkel

MTI MTIMTI MTI
2019.07.24. 11:47
Egy évvel a nyári játékok kezdete előtt Tokió jobban felkészült, mint bármelyik korábbi házigazda ugyanebben az időszakban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint.

Thomas Bach a japán fővárosban beszélt erről, ahol szerdán több rendezvénnyel irányították rá a figyelmet arra, hogy pontosan egy év múlva a megnyitóval hivatalosan kezdetét veszi a következő olimpia.Thomas Bach a japán fővárosban beszélt erről, ahol szerdán több rendezvénnyel irányították rá a figyelmet arra, hogy pontosan egy év múlva a megnyitóval hivatalosan kezdetét veszi a következő olimpia.

A NOB-vezető kijelentését leginkább az támasztja alá, hogy mindössze három tervezett helyszínen zajlanak még munkálatok, a többi már készen áll.

„Tényleg azt mondhatom, még nem láttam egyetlen olimpiai várost sem ennyire felkészültnek egy évvel a rajt előtt, mint amennyire Tokió készen áll” – mondta sportvezetőknek és újságíróknak Bach.

Az ünnepi események sorában a szervezők bemutatták a fáklyás váltó „nagyköveteit”, valamint azt, hogy fognak kinézni az érmek, sor került samiszen (háromhúros hangszer)-játékosok előadására és hivatalos beszédekre. Felszólalt Abe Sindzo miniszterelnök is, aki azt mondta, az elmúlt hat év gyorsan eltelt, és örömét fejezte ki, hogy az előkészületek a terveknek megfelelően zajlottak.

Az érmeket Kavanisi Junicsi tervezte, akit négyszáz pályázó közül választottak ki. A szervezőbizottság 2017 áprilisában kétéves kampányt indított elektronikus hulladék begyűjtésére. A kezdeményezésre 78 895 tonnányi eszköz – köztük 6,21 millió mobiltelefon érkezett be –, ezekből 32 kilogramm aranyat, 3500 kilogramm ezüstöt és 2200 kilogramm bronzot vontak ki.

Az érmek átmérője 85 milliméter, legvékonyabb része 7,7, a legvastagabb pedig 12,1 milliméter. Az aranyérmek is ezüstből készülnek, melyeket 6 gramm arannyal vonnak be, az ezüstök ezüstből, míg a bronzok 95 százalék rézből és 5 százalék cinkből.

Legfrissebb hírek

Dél-Afrika olimpiai rendezésre pályázna

Egyéb egyéni
2026.10.29. 13:07

Los Angeles 2028: bemutatták a hivatalos szlogent

Egyéb egyéni
2026.10.28. 15:58

Valóságos regény az 1956-os melbourne-i olimpia magyar küldöttségének utazása

Népsport
2026.10.25. 09:37

Gyulay Zsolt: Egy budapesti központú közép-európai olimpiának minden pályázóval szemben nagy esélye lehet

Egyéb egyéni
2026.10.21. 12:35

Nem csak a belgák juthattak ki csalással 3x3-as kosárlabdában a tokiói olimpiára – a mieink továbbra is igazságtételre várnak

Tokió 2020
2026.10.16. 11:56

A párizsi játékok nemzetközi igazgatója szerint Budapest komoly jelölt a 2036-os olimpia rendezésére

Egyéb egyéni
2026.10.14. 13:04

Közel kétharmados a budapesti olimpia támogatottsága a friss közvélemény-kutatás szerint

Egyéb egyéni
2026.10.07. 17:51

Olimpia 2036: Magyarország is jelezte a rendezési szándékát

Egyéb egyéni
2026.10.06. 14:10