Tokió 2020: törölték a kerekesszékes rögbisek tesztversenyét

MTI MTIMTI MTI
2020.03.03. 11:47
A koronavírus-járvány miatt törölték a nyári tokiói paralimpia egyik tesztversenyét, amelyet a kerekesszékes rögbisek számára rendeztek volna meg jövő csütörtöktől vasárnapig.

A japán kormány álláspontja az, hogy a következő hetekben semmilyen tömegrendezvényt ne szervezzenek, a tesztverseny illetékesei ehhez igazodva hozták meg döntésüket.

A szervezőbizottság és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ugyanakkor megerősítette, hogy az ötkarikás játékok a terveknek megfelelően, július 24-én kezdődnek.

A tokiói olimpia és az azt követő paralimpia előtt még 16 tesztversenyt terveznek, ezeknek a többségén leginkább hazai versenyzők méretik meg magukat, az egyetlen jelentősebb kivétel az április 4-5-én sorra kerülő tornász világkupa.

 

A koronavírus-járvány miatt nem rendezik meg a kerekesszékes vívók további paralimpiai kvótaszerző versenyeit sem.

A Nemzetközi Kerekesszékes és Amputált Sportolói Szövetség (IWAS) döntése értelmében elmarad a Sao Pauló-i világkupa, amely a jövő héten lett volna, valamint az összes kontinensbajnokság, köztük a május végére kiírt londoni Eb is.

Nemcsik Zsolt szakágvezető arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az IWAS kerekesszékes vívóbizottsága most a jelenlegi állás szerinti kvalifikációs helyek kiosztásán dolgozik, és a számítási módról március 12-e utánra ígért további információkat.

A február közepén rendezett egri világkupa előtt a szakágvezető úgy nyilatkozott, hogy hétfős paralimpiai csapattal számol, öt versenyzőnek már nincs félnivalója, kettőnek viszont még tennie kell a kvótáért.

Az MTI-nek kedden azt mondta, az egri vk-n elért eredményekkel alapvetően nem változott a helyzet, így a versenyek törlése nem kedvező. Krajnyák Zsuzsanna, Veres Amarilla, Hajmási Éva, Mező Boglárka és Osváth Richárd helye a paralimpiai mezőnyben szerinte gyakorlatilag biztos, Dani Gyöngyié és Tarjányi Istváné viszont nem.

„Bonyolult a kvalifikációs rendszer, meg kell várni, hogy most mit változtat a szövetség, egyébként pedig bízunk szabadkártyában” – mondta.

 

Legfrissebb hírek

Dél-Afrika olimpiai rendezésre pályázna

Egyéb egyéni
2026.10.29. 13:07

Los Angeles 2028: bemutatták a hivatalos szlogent

Egyéb egyéni
2026.10.28. 15:58

Valóságos regény az 1956-os melbourne-i olimpia magyar küldöttségének utazása

Népsport
2026.10.25. 09:37

Gyulay Zsolt: Egy budapesti központú közép-európai olimpiának minden pályázóval szemben nagy esélye lehet

Egyéb egyéni
2026.10.21. 12:35

Nem csak a belgák juthattak ki csalással 3x3-as kosárlabdában a tokiói olimpiára – a mieink továbbra is igazságtételre várnak

Tokió 2020
2026.10.16. 11:56

A párizsi játékok nemzetközi igazgatója szerint Budapest komoly jelölt a 2036-os olimpia rendezésére

Egyéb egyéni
2026.10.14. 13:04

Közel kétharmados a budapesti olimpia támogatottsága a friss közvélemény-kutatás szerint

Egyéb egyéni
2026.10.07. 17:51

Olimpia 2036: Magyarország is jelezte a rendezési szándékát

Egyéb egyéni
2026.10.06. 14:10