Gyász: elhunyt a négyszeres vb-ezüstérmes tőrvívó, Kamuti László

Vágólapra másolva!
2020.08.27. 14:14
null
Kamuti László (1940–2020) (Fotó: MTI, archív)
Nyolcvanéves korában elhunyt Kamuti László, csapatban négyszeres világbajnoki ezüstérmes tőrvívó.

A sportember súlyos betegség után, csütörtök hajnalban bekövetkezett haláláról bátyja, Kamuti Jenő, a Nemzet Sportolója, a Magyar és a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke tájékoztatta a Magyar Olimpiai Bizottságot (MOB) és a sportági szövetséget (MVSZ).

Az 1940-ben született Kamuti László a BVSC-ben vívott, ahol a legendás Bay Béla volt a mestere – emlékeztet rá a MOB és az MVSZ honlapja. Négy olimpián vett részt, 1960-ban és 1972-ben negyedik, 1968-ban ötödik, 1964-ben hetedik volt a tőrcsapattal. Világbajnokságokon a magyar csapat tagjaként négyszer állhatott a dobogó második fokára, egyéniben négyszeres, csapatban hatszoros magyar bajnok volt.

Pályafutása után sportvezetőként dolgozott. Előbb a Magyar Vívó Szövetség szakfelügyelőjeként, majd nyugdíjba meneteléig a BVSC szakosztályvezetőjeként tevékenykedett.

„Laci mindig, mindenben a társam volt, mindenben segített nekem” – mondta Kamuti Jenő a hunfencing.hu oldalnak.

„Nagyon sokszor fordult elő pályafutásunk során, hogy háttérbe szorította magát azért, hogy nekem jobb legyen. Csodálatos testvérem volt. Az életet kissé másként szemlélte, mint én. Talán kevésbé volt diplomatikus, számára inkább fehérek vagy feketék voltak a dolgok. Ugyanakkor nála becsületesebb embert nem ismertem.”

A Magyar Vívó Szövetség Kamuti Lászlót saját halottjának tekinti.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Andrej Csemerkin

Egyéb egyéni
2025.09.12. 19:33

Gyász: elhunyt Zsengellér Zsolt

Minden más foci
2025.09.11. 16:11

Holtan találtak rá a Palermo korábbi elnökére

Olasz labdarúgás
2025.09.10. 20:34

Gyász: elhunyt Dombai András, a Tatabányai Bányász és az FTC egykori kapusa

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:10

Gyászba borulva készülnek a portugálok a vb-selejtezőkre

Foci vb 2026
2025.09.04. 14:29

Gyász: elhunyt Takács János világbajnok asztaliteniszező

Egyéb egyéni
2025.09.02. 17:07

75 éves korában elhunyt Joe Bugner

Ökölvívás
2025.09.01. 17:47

Gyász: elhunyt Havasi Mihály, a Ferencváros egykori technikai vezetője

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 13:18
Ezek is érdekelhetik