Tokió 2020: tízezer orvost és ápolót toboroz a japán kormány

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
2021.01.26. 13:52
null
Japán újabb lépéseket tesz a rendezésért (Fotó: AFP)
A japán kormány eltökélt az olimpiarendezésben és tízezer orvost, illetve ápolót toboroz a tavalyról idén nyárra halasztott tokiói játékokra.
Hasimoto Szeiko, az olimpiáért felelős miniszter kedden, a parlamentben azt mondta: a jelentkezők mindegyikének körülbelül öt napot kell majd dolgoznia az esemény ideje alatt. Az ellenzék bírálta a javaslatot a koronavírusos esetek számának emelkedése és az egészségügy leterheltsége miatt.

A szigetországban jelenleg nő a koronavírus-fertőzöttek száma, a kormány ezzel együtt kitart amellett, hogy nyáron – július 23-tól – megrendezik az olimpiát. Az esemény támogatottsága folyamatosan csökken a lakosság körében.

A szervezők azon dolgoznak, hogy biztonságosan le tudják bonyolítani a játékokat még ilyen körülmények között is. Az olimpiára mintegy 200 ország körülbelül 11 ezer sportolóját várják. Az egyelőre még nem dőlt el, hogy a versenyekre nézők előtt kerülhet-e sor, vagy zárt kapusak lesznek.

A legfrissebb hírek szerint Florida állam jelezte, hogy ha Japán mégis visszalép, szívesen otthont ad az olimpiának. Jimmy Patronis, az amerikai állam pénzügyminisztere levelet írt Thomas Bachnak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének, s ebben jelezte: még elegendő idő áll rendelkezésre, hogy a NOB felmérje náluk a terepet. Azzal érvelt, hogy Florida az oltás terén jól áll és a pandémia idején is rendezett sporteseményeket.

Az államban a járvány közel egy éve alatt több mint 25 ezer halálesetet regisztráltak, Japánban mintegy ötezret.
Legfrissebb hírek

Brazil stílus ma – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.29. 23:06

Statisztikák: Guimaraes a brazilok új gólpasszkirálya, a fordítás jó előjel Ancelotti csapatának

Foci vb 2026
2026.06.29. 22:14

Ancelotti elárulta, miért nem küldte pályára Neymart a japánok ellen

Foci vb 2026
2026.06.29. 21:53

Japán szerzett vezetést, a brazilok a második félidőben kettővel válaszoltak – videók

Foci vb 2026
2026.06.29. 21:02

Martinelli volt a csodacsere, Brazília fordított, és továbbjutott Japán ellen

Foci vb 2026
2026.06.29. 21:00

Casemiro egyenlített a japánok ellen, Neymart (még) nem küldte be Ancelotti

Foci vb 2026
2026.06.29. 20:20

Előnyben mennek szünetre a japánok

Foci vb 2026
2026.06.29. 19:50

Nincs gól az „első negyedben”

Foci vb 2026
2026.06.29. 19:25
Ezek is érdekelhetik