Öttusa-vb: már a felkészülés végén járnak a magyar indulók

MTI/D. S. B.MTI/D. S. B.
2022.07.15. 12:40
null
Gulyás Michelle (Fotó: Dömötör Csaba)
A hazai felkészülés utolsó szakasza zajlik az öttusázóknál, akik jövő vasárnaptól a világbajnokságon szerepelnek.

A vb-nek eredetileg Cancún lett volna a házigazdája, a mexikóiak azonban visszaléptek, ezután Kairó került képbe, végül Egyiptomban, de Alexandriában lesz az év fő versenye július 24. és 31. között.

Az összeállítást illetően Kállai Ákos, a női válogatott szövetségi kapitánya az MTI érdeklődésére elmondta: a csapat gerince adott, mivel a világkupákon négy versenyzőnek – Gulyás Michelle-nek, Guzi Blankának, Réti Kamillának és Simon Saroltának – volt döntője, ráadásul mindegyiknek legalább kettő.

A vb-n az egynemű váltókat az egyéni verseny előtt rendezik, így azokban mások kerülnek képbe. Egyrészt Erdős Rita, aki rendelkezik a felnőttek között világkupa-tapasztalattal, a junior Eb-t pedig megnyerte, másrészt a szülés után visszatért, csapatban világ- és Európa-bajnok Alekszejev Tamara.

Vele kapcsolatban a szakvezető úgy fogalmazott: edzésbe állt, már versenyzett is Berlinben, de fontos, hogy visszaszerezze a versenyrutint, ha jövőre be akar szállni az olimpiai kvalifikációs küzdelmekbe.

Martinek János, a férfiak szakvezetője is a világkupákon eredményesen szerepelt versenyzőket – Bőhm Csabát, Szép Balázst, Demeter Bencét és Bereczki Richárdot – jelölte az egyéni és csapatküzdelemre. Kimaradt ezúttal a csapatból a kétszeres egyéni világbajnok, címvédő, Londonban olimpiai bronzérmes Marosi Ádám. A szövetségi kapitány ezt azzal indokolta, hogy bár volt válogatási kedvezménye, nem szerepelt meggyőzően, a többiek jobban teljesítettek nála.

„A vb-re így nem került csapatba, de az Eb-n számolok vele” – tette hozzá, utalva a szeptemberi székesfehérvári kontinensviadalra.

Vegyes váltóban Guzi Blanka és Bőhm Csaba indul, a páros újabb lehetőséget kap azután, hogy a negyedik vk-n, Ankarában Bőhm sérülése miatt nem tudott rajthoz állni.

A világbajnokságon jövő vasárnap a férfi, másnap a női váltót rendezik, majd az egyéni és csapatverseny szakaszai következnek, a két döntő 30-án lesz, a vb 31-én a vegyes váltóval zárul.

A magyar öttusa csapat a világbajnokságra
férfiak
egyéni és csapatverseny:
Bőhm Csaba, Szép Balázs, Demeter Bence, Bereczki Richárd
váltó: Regős Gergely, Gyurka Márk Manó
nők
egyéni és csapatverseny:
Gulyás Michelle, Réti Kamilla, Guzi Blanka, Simon Sarolta
váltó: Alekszejev Tamara, Erdős Rita
vegyes váltó: Guzi Blanka, Bőhm Csaba

(MTI)

Legfrissebb hírek

Öttusa-vk-döntő: Szép Balázs remek futással tizedikként ért célba – videó

Egyéb egyéni
16 órája

Öttusa-vk-döntő: Guzi Blanka a 4., Erdős Rita a 7. helyen ért célba a fináléban – videó

Egyéb egyéni
19 órája

Szép Balázs finalista a budapesti öttusa-vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.27. 16:55

Öttusa: Tárkányi Zsombor lemaradt a fináléról a budapesti vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.27. 13:50

Öttusa-vk-döntő: „Legyőzöm a június tizenkettedikei Guzi Blankát” – Guzi Blanka

Egyéb egyéni
2026.06.27. 12:08

Öttusa-vk: Guzi Blanka és Erdős Rita küzd meg a legjobb helyekért a nőknél

Egyéb egyéni
2026.06.26. 17:01

Guzi Blanka és Erdős Rita is bejutott a fináléba az A-csoportból a budapesti vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.26. 13:27

Öttusa: Minden percét élveztem a hazai vk-versenynek – Erdős Rita

Egyéb egyéni
2026.06.25. 19:18
Ezek is érdekelhetik