Olimpia 2036: Törökország készen áll a rendezésre

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.08.11. 14:25
null
Illusztráció: AFP
A török sportminiszter azt mondta, hogy országa készen áll az olimpia megrendezésére, és szívesen lenne gazdája a 2036-os nyári ötkarikás játékoknak – írja az MTI.


Mehmet Kasapoglu az insidethegames.biz beszámolója szerint úgy nyilatkozott: immár csak a Nemzetközi Olimpiai Bizottságon (NOB) múlik, hogy Törökország vendégül láthatja-e a 14 év múlva esedékes csúcseseményt.

A törökök korábban öt alkalommal is pályáztak, de hiába próbálkoztak a 2000-es, a 2004-es, a 2008-as és a 2012-es olimpia rendezésének elnyerésével, s a 2020-as – végül 2021-ben lebonyolított – játékokért indult versenyben is csak második lett Tokió mögött Isztambul.

Az már bizonyos, hogy 2024-ben Párizs, 2028-ban Los Angeles, 2032-ben pedig az ausztráliai Brisbane a házigazda. A még szabad 2036-os olimpiát Törökország mellett szeretné megkapni Indonézia is, a britek ugyancsak fontolgatják a pályázást, és Thomas Bach NOB-elnök szerint hazájának, Németországnak is van esélye a rendezésre az 1936-os berlini nyári játékok századik évfordulóján.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 13. rész: Repka Attila

Egyéb egyéni
4 órája

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
22 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 12. rész: férfi kardcsapat, 1988

Egyéb egyéni
2025.09.12. 16:56

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:34

A törököket a görögök követték a férfi kosárlabda Eb elődöntőjébe

Kosárlabda
2025.09.09. 22:30

Elhagyta az útlevelét, majdnem Törökországban rekedt Lamine Yamal – videó

Spanyol labdarúgás
2025.09.09. 10:26

„Micsoda szégyen!” – török reakciók a spanyolok elleni hatalmas zakóra

Foci vb 2026
2025.09.08. 10:12

Otthon omlott össze Törökország a spanyolok ellen, hatot kaptak Konyában

Foci vb 2026
2025.09.07. 22:40
Ezek is érdekelhetik