Birkózás: Takács U23-as világbajnok, Vitek bronzérmes

K. B.K. B.
2022.10.18. 20:27
null
Takács István (jobbra) U23-as világbajnok lett Pontevedrában (Fotó: MBSZ/UWW)
Takács István (87 kg) arany-, míg Vitek Dárius (130 kg) bronzérmet nyert a Pontevedrában zajló U23-as birkózó-világbajnokság keddi, kötöttfogású versenynapján – tudtuk meg a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) hírleveléből.

 

Kedden öt kötöttfogású súlycsoporthelyosztóitrendezték meg, amelyeken két magyar birkózó volt érintett. A tavalyi felnőtt vb-5. Takács István (BHSE) hétfőn ukrán, grúz, horvát és lengyel riválist verve jutott a döntőbe, amelyben a katonai világbajnok örmény GevorgTadevoszjannaltalálkozott. Honfitársunk intés, pörgetés és kiléptetés áldozataként négypontos hátrányba került, de fejlefogásos szaltóval egyenlített, majd felőrölte az ellenállást, 7:4-re nyert és világbajnoki címet szerzett az idei U23-as Eb-, valamint egyetemi vb-arany mellé! A szintén U23-as kontinensbajnok, s az idei budapesti felnőtt Eb-n 3. Vitek Dárius (BHSE) a nehézsúlyúakbronzmérkőzésénvolt érdekelt a görög Nikolaosz Duniasz ellen, s már az első menetben eljutott a technikaitusos győzelemig (12:2), így ő is dobogóra állhatott.

Kedden három további magyar kötöttfogású birkózó kezdte meg vb-szereplését. Az idei felnőtt Eb-2. Váncza István (67 kg, FTC-KIMBA) a moldovait felülmúlta, aztán kikapott a grúztól, míg klubtársa, Dömök Péter (82 kg, FTC-KIMBA) finn ellen veszített, így mindketten kiestek. Nem úgy a tavalyi vb-2., olimpiai 5. Szőke Alex (97 kg, ESMTK-KIMBA)! A pesterzsébetiek kiválósága technikai tussal gázolt át amerikai, szerb és indiai riválisán egyaránt, az elődöntőben 3:0-ra verte a brazil Igor Alves de Queirozt, így szerdán finálét vívhat az U23-as Eb-2. és vb-3. osztrák Markus Raggingerrel.

Szerdán négy magyar hölgy is megkezdi szereplését, Szekér Szimonetta (50 kg, BHSE) spanyol, Bognár Erika (55 kg, BHSE) amerikai, Szabó Nikolett (59 kg, FTC-KIMBA) lett vagy spanyol, Szabados Noémi (68 kg, FTC-KIMBA) svéd vagy brazil ellenféllel küzd elsőre.

Legfrissebb hírek

Megvan a magyar válogatott kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
23 órája

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
2026.09.23. 09:56

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30

Birkózás: újra szőnyegen a világbajnok

Birkózás
2026.08.25. 09:14

Báger Barbara bronzérmes az U20-as birkózó-vb-n

Birkózás
2026.08.20. 21:33