Öttusa: elhunyt Medvegy Iván mesteredző

K. Zs.K. Zs.
2022.12.03. 18:02
null
Medvegy Iván (Fotó: MOB)
Hosszan tartó betegség után, december 3-án hajnalban elhunyt Medvegy Iván öttusa mesteredző, a Magyar Olimpiai Bizottság egykori sportszakmai főmunkatársa, a MOB közgyűlésének tiszteletbeli tagja. A Honvéd öttusázóinak korábbi vezetőedzője 72 éves volt.

 

Medvegy Iván versenyzőként ifjúsági bajnoki címet szerzett, később a Testnevelési Főiskolán vívószakedzőként és tanári szakon is diplomázott. A Budapesti Honvéd SE öttusázóinak vezetőedzője volt többek között az olimpiai bajnok Fábián László és Martinek János versenyzői időszakában, dolgozott a klub elnökhelyetteseként is – eleveníti fel a mesteredző életútjának fontos állomásait a gyászhírt megosztó magyaredzo.hu.

Ő volt 1999-ben a nagy sikerű budapesti öttusa-világbajnokság versenyigazgatója. Szerzőtársa volt a mai napig kiemelkedő jelentőségű öttusatörténeti könyvnek („Az öttusa története”).

Több mint egy évtizedet dolgozott a Magyar Olimpiai Bizottságban sportszakmai főmunkatársként, számos olimpián volt tagja a magyar delegációnak. Ciklusok óta a MOB – Kamuti Jenő által vezetett – Fair Play Bizottságának tagja volt, előzőleg a Sportegyesületi Bizottságot is erősítette.

Legfrissebb hírek

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
5 órája

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
7 órája

Guzi Blanka: Tökéletlenül lett nekem teljes ez az Eb

Egyéb egyéni
12 órája

„Sikerült megkoronázni a hetet” – Tamás Botond az öttusa Eb után

Egyéb egyéni
Tegnap, 9:48

Szinte lemásolta a tavalyi Eb-t az Isztambulban is az éremtáblázat élén végző magyar öttusaválogatott

Egyéb egyéni
2026.08.10. 08:40

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
2026.08.10. 07:21

Öttusa Eb: Koleszár Mihály és Guzi Blanka ismét aranyérmes vegyes váltóban

Egyéb egyéni
2026.08.09. 15:19

Gyász: elhunyt egy versenyző a nagyatádi triatlonversenyen

Egyéb egyéni
2026.08.09. 12:43