Európai Játékok: Teljes erőből vívom meg az egyéni és csapatversenyt is – Szilágyi Áron

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2023.06.24. 10:19
Létezik olyan cím, amelyet Szilágyi Áron még nem birtokol? Nos, háromszoros olimpiai, világ- és Európa-bajnok kardozónk Európai Játékokat még nem nyert. Az idén úgy döntött, hogy a világbajnokság mellett a lengyelországi multisporteseményre koncentrál, s bár az olimpiai kvalifikáció szempontjából a csapatverseny fontosabb, az egyénit sem fogja elengedni. 

A vívók versenye június 25-én kezdődik meg a Krakkóban, s a férfi kardozók mindjárt az első napon érdekeltek lesznek egyéniben, míg a csapatversenyt három nappal később rendezik. Szilágyi Áronnal még a magyar küldöttség eskütételén beszélgettünk.

„Szerencsére nem kell priorizálni, így teljes erőből vívom meg az egyéni és a csapatversenyt is. Az olimpiai kvalifikációt tekintve viszont utóbbi ad pontokat, úgyhogy arra maximálisan koncentrálunk” – röviden így vázolta fel terveit Szilágyi Áron az Európai Játékokra.

Videónkban arról is beszélt, hogy milyen formában érzi magát a viadal előtt.

Legfrissebb hírek

Vívás: a férfi és a női kardcsapat is ötödik lett Salt Lake Cityben

Egyéb egyéni
2026.01.26. 07:15

Márton Viviana vezeti súlycsoportja olimpiai kvalifikációs rangsorát

Egyéb egyéni
2026.01.03. 17:31

Szűcs Luca Budapesten és szerelme városában, Párizsban is edz

Egyéb egyéni
2025.12.30. 12:46

Vívás: Battai Sugár ezüstérmes az algíri vk-viadalon

Egyéb egyéni
2025.11.08. 18:28

Vívás: három férfi kardozónk az algíri vk főtábláján

Egyéb egyéni
2025.11.06. 16:27

Bujdosó Imre: Nem volt kérdés, hogy hazajövök

Egyéb egyéni
2025.10.04. 09:42

Szilágyi Áron: Ilyenkor nagyon dühös tudok lenni magamra

Egyéb egyéni
2025.07.29. 08:36

Ez taktikai vereség volt – Nemcsik Zsolt kardcsapatunk vb-döntője után

Egyéb egyéni
2025.07.28. 19:46
Ezek is érdekelhetik