Gyász: elhunyt Pignitzky Péter, az átléták és a sízők volt főtitkára

2024.07.17. 11:12
Pignitzky Péter (Fotó: olimpia.hu)
Hetvenkét éves korában elhunyt Pignitzky Péter, a hazai atlétikai és síszövetség korábbi főtitkára, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) egykori tagja.

A MOB honlapjának beszámolója szerint Pignitzky Péter 1964 és 1977 között a Vasas közép- és hosszútávfutója volt, majd elvégezte a Testnevelési Főiskolát, ahol testnevelő tanárként, három év múlva pedig atléta szakedzőként diplomázott.

A hetvenes évek második felében rövid ideig tanított, majd a nyolcvanas évek közepén az állami sportirányításban, az OTSH Szabadidősport és Turisztikai Főosztályán főelőadóként és az edzőképzésben vállalt szerepet. Az évtized végén csatlakozott a Magyar Atlétikai Szövetség irodájához, előbb a szervezet szakfelügyelője, majd főtitkára lett. Az 1988-as és 1989-es fedett pályás világ- és Európa-bajnokság, valamint az 1994-es mezei futó vb és az 1998-as budapesti Eb szervezőbizottságának tagja volt.

A kétezres években a Magyar Síszövetség főtitkáraként dolgozott tovább. Az 1992-es barcelonai olimpián az atléták, a 2002-es Salt Lake City-i téli játékokon a sísportok sportágvezetője volt. Ebben az időszakban – kisebb megszakításokkal – a MOB tagja is volt.

Nyugdíjas éveiben – egészen haláláig – utcai futóversenyeken AIMS-minősítésű pályahitelesítőként dolgozott. Pignitzky Péter néhány hete vesztette el a feleségét. Lányaik közül Dorottya jelenleg a MOB sportigazgatóságának főmunkatársa, több olimpián a magyar csapatirodát erősítette, és most is éppen Párizsba készül. Borbála pedig főtitkárként lépett édesapja nyomdokaiba a Magyar Evezősszövetségnél.

 

Legfrissebb hírek

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
5 órája

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
7 órája

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
2026.08.10. 07:21

Gyász: elhunyt egy versenyző a nagyatádi triatlonversenyen

Egyéb egyéni
2026.08.09. 12:43

Gyász: elhunyt Lionel Messi édesapja

Minden más foci
2026.08.08. 16:19

Gyász: halálra verték a telefonjáért az ugandai rekordbajnok csapatkapitányát

Minden más foci
2026.08.06. 11:52

Gyász: elhunyt Melis Zoltán olimpiai ezüstérmes evezős, korábbi szövetségi kapitány

Egyéb egyéni
2026.08.05. 18:20

Gyász: meghalt a világhírű hegymászó, lavina sodorta el a Broad Peaken

Egyéb egyéni
2026.08.01. 21:54