Öttusa: a hőségriadó miatt csak a női körvívást rendezik meg kedden az Eb-n

2024.07.09. 10:00
Hőségriadó miatt módosult a program (Fotó: Facebook/Magyar Öttusaszövetség)
Az eredeti programtól eltérően kedden csak a női körvívást bonyolítják le a budapesti öttusa Európa-bajnokságon.

A szervezőbizottság hétfőn késő este rövid közleményben adott tájékoztatást a technikai értekezleten született döntésről, arról, hogy „a hatályos hőségriadó miatt átszervezi a versenyt”, vagyis kedden nem lesz női selejtező.

Hanzély Ákos versenyigazgató az MTI érdeklődésére ezt azzal egészítette ki, hogy az értekezleten felmerült, le lehet-e bonyolítani a női versenyt a selejtező nélkül, tekintettel az időjárásra és arra, hogy 39 fős a mezőny. Mivel erre van lehetőség, így a döntés meg is született.     

A keddi körvívást követően így az elődöntőben nem két 18 fős csoport lesz, hanem egy 20-as és egy 19-es. A döntőbe kilenc-kilenc versenyző jut majd onnan tovább, de a hat-hat fővel szereplő magyarok és ukránok közül csoportonként a három-háromból legfeljebb két-két öttusázó lehet ott a fináléban.

 

Legfrissebb hírek

Lehmann Csongor a SuperTri-döntőben versenyez vasárnap

Egyéb egyéni
2026.09.04. 13:12

Belák János: Számoltunk Blanka fordításával, eszünkbe sem jutott az ellenkezője

Egyéb egyéni
2026.09.04. 11:33

„Van még a tarsolyomban” – interjú Guzi Blankával

Egyéb egyéni
2026.09.02. 08:31

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
2026.08.31. 00:01

Öttusa: fantasztikus világbajnoki aranyérem Guzi Blankától – 34 mp-et dolgozott le a kombinált számban!

Egyéb egyéni
2026.08.30. 12:11

Öttusa-vb: 24 év után cseh siker, Koleszár Mihály 8., Szép Balázs 12. lett

Egyéb egyéni
2026.08.30. 10:15

Öttusa-vb: Szép Balázs is döntős Kujjangban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 12:23

Öttusa-vb: Koleszár Mihály döntős Kujjangban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 09:30