Asztalitenisz: Szudi Ádám nem jutott nyolcaddöntőbe az Eb-n

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
• Linz
Vágólapra másolva!
2024.10.18. 15:20
Szudi Ádám a főtábla második fordulójában búcsúzott az Európa-bajnokságtól (Fotó: ETTU)
A linzi Európa-bajnokságon a 16 közé jutásért állt asztalhoz Szudi Ádám, ellenfele a spanyol Juan Pérez volt, s ugyan Szudi kezdett jobban, az ellenfél 4:2-es sikerével zárult az összecsapás, ezzel a magyar férfiak számára véget ért a kontinenstorna.

Nehéz sorsolást kaptak a mieink a férfi egyes első fordulójában, így bár akadtak akik közel voltak a meglepetéshez – Lei Balázs és Lakatos Tamás is csak 4:3-ra kapott ki esélyesebb ellenfelétől – az igazi bravúrt Szudi Ádámtól láthattuk, a magyar bajnoki címvédő 4:3-re legyőzte a 27. helyen kiemelt – csak összehasonlításként, Szudit előzetesen az 56. helyen rangsorolták – portugál Tiago Apoloniát. A péntek délutáni programban a 16 közé jutásért az előzmények ismeretében korántsem legyőzhetetlen spanyol Juan Pérez következett. Szudi jól is kezdett, ám a megnyert első játszma után hiába volt többször is lehetősége, nem tudta növelni az előnyét, így a vége 4:2 lett Pérez javára.

„Nehéz meccsre készültem, mert Pérez az előző körben a dán Jonathan Groth ellen nyert, ami nagyon szép eredmény – mondta Szudi. – Jól indult a meccsünk, megnyertem az első játszmát, majd a másodikban és a harmadikban is volt szettlabdám, azaz akár 3:0 is lehetett volna ide, ehelyett 2:1-re a spanyol vezetett. Itt sajnos megfordult a találkozó és már nem tudtam visszakapaszkodni. Összességében úgy érzem, nem sikerült túl jól ez az Európa-bajnokság, a két szép győzelmem ellenére inkább küzdelmesnek mondanám, játékban nem azt hoztam, amit vártam.”

38. EGYÉNI EURÓPA-BAJNOKSÁG, LINZ
Férfiak. Egyes. Egyes. A 16 közé jutásért:
Pérez–Szudi Ádám 4:2 (–9, 11, 10, 7, –9, 9)

 

Legfrissebb hírek

Lei Balázs Katarban, András Csaba Lille-ben búcsúzott a negyeddöntőben

Egyéb egyéni
2026.01.30. 21:21

Asztalitenisz: András Csaba és Lei Balázs is győzelemmel kezdett a WTT-versenyén

Egyéb egyéni
2026.01.29. 19:47

Asztalitenisz csapat-vb: Szingapúrral egy csoportban a nők, Brazíliával a férfiak

Egyéb egyéni
2026.01.26. 15:21

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina meglepődött, hogy ismét meghívást kapott

Egyéb egyéni
2026.01.14. 19:36

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta ismét ott lehet a mezőnyben

Egyéb egyéni
2026.01.12. 15:48

Asztalitenisz: nyeretlenül zárt a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.21. 20:32

Asztalitenisz: három meccs után is nyeretlen a Budaörs az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.20. 20:30

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.19. 15:56
Ezek is érdekelhetik