Az olimpiai bajnok hosszabbított a Honvéddal

Vágólapra másolva!
2024.12.09. 15:39
Siklósira nemcsak a páston, de azon kívül is példaként tekint az egyesület (fotó: Getty Images)
Siklósi Gergely olimpiai, világ- és Európa-bajnok párbajtőröző négyéves szerződést írt alá, így a Los Angeles-i ötkarikás játékokig a Budapesti Honvéd színeiben versenyez.

A klub közösségi oldalán jelentette be a szerződéshosszabbítást, a közleményben Gergely István ügyvezető elnök megköszönte Siklósinak, hogy nemcsak a páston, hanem azon kívül is példaként tekinthet rá az egyesülete, a sportága és az országa is. Emellett kiemelte, hogy a 27 éves vívónak nemcsak a következő négy évre, hanem az aktív pályafutása utáni időkre is kijelölték az utat. 

„Gergő, nagyon sokat adsz a Budapesti Honvédnak, hatalmas öröm az, hogy egy ilyen sportolót, illetve egy ilyen embert tudhatunk a soraink között. Mi minden erőnkkel azon leszünk, hogy az egyesület továbbra is tudjon segíteni téged az utadon” - mondta Gergely István.

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:33

Vívás: mindkét párbajtőrcsapat aranyérmes a kairói junior-világkupán!

Utánpótlássport
2026.02.01. 19:20

Vívás: a párbajtőröző Balázs Bence bronzérmes a kairói junior-vk-n

Utánpótlássport
2026.01.31. 20:54

Vívás: Gachályi és Nagy is bronzérmes a kairói junior-világkupán

Utánpótlássport
2026.01.31. 13:36

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Bondár Anna a Budapesti Honvédhoz igazolt

Tenisz
2026.01.28. 14:19

Vívás: Komjáthy Boglárka kadétbajnokként készülhet az Eb-re

Utánpótlássport
2026.01.26. 18:06

Vívás: a férfi és a női kardcsapat is ötödik lett Salt Lake Cityben

Egyéb egyéni
2026.01.26. 07:15
Ezek is érdekelhetik