Rövid pályás gyorskorcsolya: mindhárom magyar váltó elődöntős Tilburgban

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2025.02.07. 20:55
Jászapáti Petra (Fotó: Imago Images)
Jászapáti Petra mindhárom távon továbblépett a Word Tour-sorozat tilburgi állomásán, és mindhárom magyar váltó az elődöntőbe jutott pénteken.

Bár a Word Tour-sorozat ötödik állomásán, Tilburgban még csak a selejtezőket rendezték pénteken, biztató, hogy a sportág első magyar női egyéni Európa-bajnoka, Jászapáti Petra az első napot gond nélkül abszolválta, vagyis mindhárom távon simán továbbjutott. 

Ezerötszázon Sziliczei-Német Rebeka és Somodi Maja, valamint Moon Wonjun jutott tovább, ötszázon pedig Jászapáti Péter csatlakozott nővéréhez. Ezer méteren Moon Wonjun újfent örülhetett, és továbbjutott Bácskai Sára Luca is. 

És a nap további jó híre: mindhárom váltó az elődöntőbe jutott. 

A női négyes, amelyik pénteken Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra, Kónya Zsófia, Somodi Maja összetételben futott, simán ugrotta át az első akadályt, s valójában ugyanezt tette a Csizmadia Márk, Moon Wonjun, Nógrádi Bence, Jászapáti Péter összeállítású férficsapat is. 

A Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca, Nógrádi Bence, Jászapáti Péter összetételű vegyes váltó útja is kikövezettnek tűnt – az utolsó méterekig. A futam esélyesének számító hollandok elhúztak, a mieinknek pedig csak az volt a feladatuk, hogy Japánt maga mögött tartsák. Ez sikerült is, a legvége mégis izgalmas lett, szerencsére Jászapáti Péter öt ezredet megőrzött az előnyből, így ez a kvartett is a döntőért futhat Tilburgban.

 

Legfrissebb hírek

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.02.02. 01:15

Liu Shaoang már Kínának nyerhet aranyérmet a téli olimpián

Téli sportok
2026.02.01. 10:22

Short track: nyolc magyarral csütörtökön kezdődik a junior-vb

Utánpótlássport
2026.01.28. 11:11

Milánó 2026: esküt tettek az olimpikonok

Téli sportok
2026.01.24. 16:52

Short track: „Sokkolt, hogy részt vehetek az olimpián” – Major Dominik

Utánpótlássport
2026.01.24. 09:09

Rövid pályás gyorskorcsolya: eldőlt, Major Dominik indulhat az olimpián

Téli sportok
2026.01.23. 12:13

Knoch Viktor: Hihetetlen, ami velünk történik…

Téli sportok
2026.01.20. 12:44

Milánó-Cortina 2026: lábtörése miatt kihagyja az olimpiát Martina Valcepina

Téli sportok
2026.01.20. 11:24
Ezek is érdekelhetik