Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

2025.08.18. 16:35
null
Fotó: Török Attila
Minden idők legfiatalabb magyar válogatottja utazik a horvátországi Zárába az asztaliteniszezők csapat Európa-bajnokságára, így ezúttal nem lesz kimondott elvárás a játékosokkal szemben az október 12. és 19. között esedékes versenyen.

Még sosem vett részt ilyen alacsony átlagéletkorú magyar válogatott az az asztaliteniszezők csapat Európa-bajnokságán – Harczi Zsolt, a magyar szövetség (MOATSZ) tavaly ősszel kinevezett szakmai igazgatója jelentette be a hétfői sajtótájékoztatón. A szakvezető egyúttal kijelölte a kontinensbajnokságon résztvevő játékosokat is, eszerint a férfiaknál Szudi Ádám, Lei Balázs, András Csaba és az egy hónapja az U19-es Eb-n aranyérmes Szántosi Dávid, míg a nőknél Póta Georgina, Pétery Johanna, valamint az ikerpár, Nagy Judit és Nagy Rebeka képviseli a magyar színeket. A férfi csapatot maga Harczi Zsolt, a nőit Varga László irányítja.

A sportvezető tájékoztatása alapján a férfi csapat nehéz csoportba került, hiszen a franciákkal és a spanyolokkal kell megmérkőznie, de igyekeznek kihozni magukból a maximumot. A felkészülésről annyit mondott, hogy szeptember utolsó napjától október 5-ig egy közös edzőtáborozást szerveznek a horvát válogatottal az Ormai Csarnokban. A felnőtt női válogatottat először irányító, de a korosztályos világversenyeken már tapasztalatot szerzett Varga László azt hangsúlyozta, hogy nem szeretnének feltett kézzel asztalhoz állni a lengyelek és a bolgárok elleni csoportmeccseken. Póta Georgináék felkészülését az segíti majd, hogy felnőtt férfi játékosokkal fognak gyakorolni.

A hármas csoportokból az első két válogatott jut a kiesés szakaszba, míg a harmadikok számára az lesz a tét, hogy a helyosztók során megszerezzék a 17., vagy 18. pozíciót, mert ezzel automatikusan résztvevői lehetnek a következő csapat Eb-nek, míg a többieknek selejtezőt kell játszaniuk hozzá.

Kovacsics Imre, a MOATSZ elnöke és Harczi is kiemelte, a fiatalítással az a távlati cél, hogy a 2028-as, Los Angeles-i olimpiára megduplázzák, vagy megtriplázzák a magyar résztvevők számát és olimpiai pontot is szerezzenek.

A női csapat rangidőse, a 40 éves Póta Georgina azt mondta, nem újdonság számára a tyúkanyó szerep, hiszen van egy ötéves kislánya. Szudi Ádám számára a fiatalítással új helyzet állt elő a válogatottnál, András Csaba pedig abban bízik, hogy jól tudja majd kamatoztatni azokat a tapasztalatokat, amelyeket a Bundesligában szerzett a világ élmezőnyébe tartozó játékosokkal szemben.

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba bravúros győzelem után főtáblás az amerikai Grand Smash-en

Egyéb egyéni
15 órája

Asztalitenisz: András Csaba győzelemmel kezdett a Grand Smash-en

Egyéb egyéni
2026.06.27. 09:19

Asztalitenisz WTT: András Csaba kikapott a selejtező második fordulójában Ljubljanában

Egyéb egyéni
2026.06.17. 15:10

Videó: az ausztrál csatárt zavarba ejtette a kérdező személye a sajtótájékoztatón

Foci vb 2026
2026.06.17. 12:13

Fenn az ernyő, nincsen kas – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.06.16. 23:56

Asztalitenisz: András Csaba párosban is búcsúzott

Egyéb egyéni
2026.06.11. 16:23

Asztalitenisz: András Csaba párosban főtáblára jutott Zágrábban

Egyéb egyéni
2026.06.10. 20:51

Tóth Balázs: Minden egyes meccs előtt ki kell érdemelnem, hogy első számú kapus lehessek

Magyar válogatott
2026.05.26. 16:39
Ezek is érdekelhetik