Asztalitenisz Grand Smash: András Csaba a selejtező első fordulójában búcsúzott

SZ. M.SZ. M.
2025.08.14. 14:10
null
András Csaba ezúttal győztes meccs nélkül zárta a WTT-sorozat Grand Smash-tornáját (Fotó: WTT)
A svédországi asztalitenisz Grand Smash selejtezőjében asztalhoz álló András Csaba öt játszmában kikapott a rendező számára fenntartott szabad kártyával induló Simon Berglundtól.

Történelmi pillanathoz érkezett az asztaliteniszezők WTT-sorozata: három ázsiai (Szingapúr, Szaúd-Arábia, Kína) és egy amerikai (Egyesült Államok) helyszín után végre Európában is bemutatkozott a teniszezők Grand Slam-versenyéhez hasonlító, csúcskategóriás Grand Smash. A sorozat legrangosabb tornájának Svédország, azon belül is Malmö ad otthont, s amint arra számítani lehetett, bomba erős mezőny gyűlt össze, a világranglista első húsz helyezettjéből a férfiaknál 18-an, a nőknél pedig 19-en neveztek. Magyar részről mindössze ketten fértek be a résztvevők közé, András Csaba (világranglista-113.) és Póta Georgina (202.) is a selejtezőbe kapott besorolást.

A 23 esztendős András első ellenfele a szabad kártyával induló svéd Simon Berglund (612.) volt, a hazaiak 27 éves balkezes játékosának legyőzése nem tűnt megoldhatatlan feladatnak. A meccset kicsivel jobban kezdte a svéd, az első játszmát szoros csatában elvitte, majd miután a második hasonló körülmények között András Csabáé lett. A folytatásban úgy tűnt, nem lehet gond, a harmadik szettben 6:0-ra és 8:2-re is vezetett András, de a svéd magára talált, 10-nél utolérte a magyar játékost, majd a játszmát is megnyerte. A negyedik etapot simán hozta András, az ötödik viszont újra nagy küzdelmet hozott. A hajrában előbb 10:9-nél Berglundnak, majd 11:10-nél Andrásnak volt meccslabdája, de 12:11 után végül a svédnek sikerült lezárnia a párharcot, s ezzel szabad kártyásként bejutott a selejtező második fordulójába.

Az esti programban Póta Georgina is asztalhoz áll, neki ázsiai vetélytárs jutott, a 16 éves hongkongi Szu Tsz-tunggal (90.) kell megküzdenie a második fordulós szereplésért.

ASZTALITENISZ WTT-SOROZAT, GRAND SMASH, MALMÖ
Férfiak. Egyes. Selejtező. 1. forduló
Berglund (svéd)–András Csaba 3:2 (9, –10, 10, –3, 11)

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
13 órája

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
2026.08.12. 11:13

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.11. 19:40

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33