„Máig bennem él, kiskoromban milyen izgatottan vártam a feldíszített karácsonyfát”

Vívótáskával a vállán a megbeszélt találkozási pontunkra, a Mechwart ligethez Bőhm Csaba. A 2024-es csengcsoui világbajnokságon aranyérmet szerző öttusázóval – aki hívő ember – december 12-én találkoztunk, hogy megossza velünk a gondolatait a karácsonyról. Alig két héttel voltunk az ünnepek előtt, de az látszott, hogy ez még nem a megállás ideje: mint kiderült, dietetikáról érkezett, amit „csak” három tréning előzött meg.

„Nálunk a karácsony december 24-én kezdődik – vág bele a 25 esztendős sportoló, miután a kinti hidegből beülünk egy, a téren lévő kávézóba. – Családi hagyományunk szerint az angyalok hozzák a karácsonyfát és az ajándékokat is, mindig titokban kerülnek be a házba: különösen a kisebb testvéreimre tekintettel őrizzük e hagyományt, de már az én kiskoromban is így volt. Ennyivel előbb nem szoktunk díszíteni, de az adventi előkészülettel már elindul a hangolódás a karácsonyra, mindig nagy örömmel gyújtom meg a gyertyákat. Most, péntek délután, amikor túl vagyok három edzésen meg a dietetikán, még kevéssé érzem az ünnepi hangulatot, de hogy megtörtént az előbb a fotózás a fényeknél, aztán az adventi koszorú előtt, és itt ülhetek a karácsonyi ingemben, már jobban érzem.”

Kíváncsivá tesz, ha most még nem is, de mikor jön el a megállás ideje, amikor szusszanhat egyet az ember, napi teendőiből kis időre kilépve. „Huszonharmadikán is van még edzésem, sőt még huszonnegyedikén is tréningezem, mondjuk betervezünk egy futást, hiszen az edzőtermek akkor már zárva vannak. Addig toljuk, ameddig csak lehet, aztán kiengedek két-három napra. Persze az ünnepek között is elképzelhető egy-egy kocogás vagy amolyan karbantartó edzés, hogy ne úgy induljak el január harmadikán a Los Angeles-i válogatott edzőtáborunkba, hogy előtte elhagytam magam” – mondja. Sőt, még a december 19–21-ei vívó országos bajnokságon is elindult.

A kérdésre, mit jelent neki a karácsony, Bőhm Csaba úgy fogalmaz: a családi együttlétet. Az ünnepek éppen attól válnak bensőségessé, hogy azokkal a rokonokkal is találkozik, akikkel ritkábban látják egymást. A 24-ét a szűk családdal, a szüleivel, a testvéreivel, a nagymamájával tölti, a további két napban átmennek a távolabbi rokonokhoz, illetve ők is fogadnak családtagokat – idén például az Ausztráliában élő nagynénjéék látogattak haza, a 26-a az övék, illetve az unokatestvéreié. Majd felidézi gyermekkori emlékeit.

„Mindig az volt a metodika, hogy huszonnegyedikén együtt ebédelünk a szűk családdal a zsámbéki családi házunkban, aztán elmegyünk a pásztorjátékra a templomba, ahol eljátsszák Jézus születését. És mire visszamegyünk, láss csodát, ott van a feldíszített karácsonyfa és az ajándékok: amikor kisebb voltam, mindig izgatottan vártam, hogy végre megláthassam, ez máig bennem él.” Hozzáteszi, manapság elsősorban nem a tárgyi ajándékokért várja a karácsonyt. „Voltak hasznos ajándékaim, leginkább azoknak örültem, amelyek élményen alapulnak, mint egy színházjegy, koncertjegy, közös falmászás, ilyenek.”

A karácsony velejárói a nagy lakomák, de ha már dietetikáról érkezett, adódik a kérdés: ezekben a napokban a sportoló megengedheti-e magának a kalóriadúsabb falatokat? „Abszolút, bár régebben sokszor bűntudatom volt, ha karácsonykor sok süteményt, édességet ettem, vagy napi tizenötször vettem magamhoz valamit, vagy reggelinél bejglivel indítottam a napot, és este bejglivel zártam. De mostanra rájöttem, és ezt szeretném kiemelni: ha valaki egyébként következetesen figyel arra, mit eszik, egyáltalán nem lesz semmi baja, ha ettől két-három napra eltér. Semmi gond sincs ezzel, sőt kell is az ember lelkének. Úgyhogy én bátorítok mindenkit, hogy merjen bűntudat nélkül enni, élvezni az ízeket, és ezzel is átélni az ünnepeket, mert ez hozzátartozik a jólétünkhöz.”

És mi van ilyenkor terítéken a Bőhm családnál? „Nincsen bevett ételünk, amit minden évben fogyasztunk, de a halas étkek gyakran részei a menünek nálunk. Amit idénre kértünk, az a harcsapaprikás túrós csuszával, de a mákos guba is gyakori, ahogy a bejgli, a különböző sütemények. Nem vagyok nagy szaloncukros, de ha eszem is, semmiképp sem zseléset!”

A Kőbánya SC öttusázója a mindennapokban magára főz, ritkán eszik étteremben vagy kifőzdében, és az ünnepekre is mindig felajánlja a segítségét, de alapvetően az édesanyja találja ki a menüt, kézben tartja a konyhai teendőket. „Idén megegyeztünk, hogy úgy megyek haza Zsámbékra, hogy főzök egy nagy adag kaját, ezzel is levéve az ő válláról a terhet – mondja, majd elárulja, melyek a kedvenc süteményei, amelyeket el is tud készíteni. – A túrós-málnás rétes mostanában rendre jól sikerül, ahogy a tiramisu is.”

A közelmúltból egy vicces konyhai történetet is őriz az ünnepekről. „Néhány éve idősebb testvéreimmel kitaláltuk, hogy készítünk forralt bort, és ugye egy jó forralt bornál elpárolog az alkohol nagy része. Nos, mi valamit vagy rosszul csináltunk, vagy kevés ideig főztük, mindenesetre különösen jól éreztük magunkat aznap” – meséli nevetve.

Bőhm Csaba úgy jellemzi magát mint aki alapvetően nem híve az „új év, új én” felfogásnak, de persze „hazudnék, ha azt mondanám, hogy sosem fogadtam meg valamit. Emlékszem, egyszer-kétszer, inkább újévkor, átgondoltam, hogy mit szeretnék, és olyasmit írtam le magamnak, mint például: több figyelmet és energiát fordítsak valamelyik barátomra, az akkor még köztünk lévő nagypapámra, szóval az emberi kapcsolatokra, azok minőségére vonatkoztak ezek a fogadalmak.”

A 2023-as krakkói Európai Játékokon bronzérmes Bőhm Csaba 2024-ben karrierje legjobb eredményeivel májusban megnyerte az ankarai világkupadöntőt, majd júniusban a csengcsoui világbajnokságot – mindkettőt világcsúccsal, és csapatban is a dobogó tetejére állhatott. A párizsi olimpián 13. lett. Idén márciusban, már az új öttusában a budapesti fedett pályás nyílt nemzetközi versenyen ezüstérmet nyert, de egy betegség miatt fél évet ki kellett hagynia – az augusztusi kaunasi világbajnokságon jó formában tért vissza, ám az elődöntőben a buzogányról kétszer leesve kiesett

„Nagyon sok kétely volt bennem az olimpia után, miután kivették a lovaglást. Kétkedtem abban, hogy van-e még itt helyem. Kicsit még mostanság is igazságtalannak érzem, mert beletettem több mint tíz évet a lovaglós öttusába, eljutottam egy szintre, az akadálypálya bevezetésével meg olyan, mintha visszavetettek volna néhány évvel. Nagyon küzdök, hogy az OCR-es öttusában is jól teljesítsek, de látom a hiányosságaimat, és jelentős energiát emészt fel a felzárkózás. A legutóbbi világbajnokságot is inkább kudarcként éltem meg, de voltak pozitívumok is, egy jelentős probléma után a többi szám rendben volt az akadálypályát leszámítva. Azon vagyok, hogy több ilyen ne fordulhasson elő, hogy leesek egy szerről. Nyilván vannak az embernek vágyai, de a nagy eredményeimet előre sosem mertem megfogalmazni magamnak, kicsit elcsépeltnek is érzem az ilyet. Sokkal jobban hiszek a csöndes, monoton, talán unalmasnak tűnő munkában. A vágyaimat most nem mondom ki, aztán remélem, teljesülnek!”