Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina meglepődött, hogy ismét meghívást kapott

2026.01.14. 19:36
null
Póta Georgina (Fotó: Török Attila, archív)
Póta Georginát nagy meglepetésként érte, hogy ismét ott lehet a kontinens egyik legrangosabb egyéni asztalitenisz-versenye, a februári Európa Top 16-bajnokság mezőnyében, de mint mondta, most is szeretne felkészülten odaállni az asztalhoz, és kihozni magából a maximumot.

 

A kontinentális szövetség (ETTU) hétfőn közölte az indulók listáját. A tájékoztatásból kiderül, hogy a kétszeres Európa-bajnok, ötszörös olimpikon Pótának most nem sikerült beverekednie magát a 14 kiemelt közé, de hét másik riválisával játszhat a főmezőnybe kerülésért. A nyolcfős kvalifikációban, amelyet a verseny első napján bonyolítanak le, két kieséses kör dönt a két győztesről, akik csatlakozhatnak a legjobb 14-hez.

Őszintén szólva nagy meglepetés volt számomra, amikor megkaptam az e-mailt, hogy idén is részt vehetek a Top 16-on – nyilatkozott az MTI-nek a 41 éves Póta Georgina. – Már jó ideje nem indultam nemzetközi versenyen, így a világranglistán is hátrébb csúsztam, viszont itt az európai ranglista számít és így befértem a mezőnybe. Ez a verseny mindig is az egyik kedvencem volt. Európa krémje játszik, mégis nagyon barátságos a hangulat, és mindig tele van a terem nézőkkel. Két meccset kell nyerni a főtáblához, a nevezési listát nézve nem lesz könnyű dolgom, de ahogy eddig is, most is felkészülten szeretnék odaállni az asztalhoz, és kihozni magamból a maximumot.”

A 125 ezer euró összdíjazású tornát, amelynek idén is a svájci Montreux ad otthont, február 5. és 8. között rendezik.

Póta Georgina 14. alkalommal állhat asztalhoz a viadalon.

ASZTALITENISZ
Női Európa Top 16-bajnokság. A selejtezős mezőny: Anna Hursey (Wales), Annett Kaufmann (Németország), Charlotte Lutz (Franciaország), Andreea Dragoman (Románia), Izabela Lupuleszku (Szerbia), Lea Rakovac (Horvátország), PÓTA GEORGINA (Magyarország), Rachel Moret (Svájc)

 

Legfrissebb hírek

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
13 órája

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.11. 19:40

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33

Asztalitenisz: Ormai Lászlóra emlékeztek

Egyéb egyéni
2026.07.10. 17:13