Vívás: elhalasztják a budapesti Grand Prix-versenyt

K. E.K. E.
2026.03.04. 18:10
null
Az iráni konfliktus miatt a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) úgy döntött, elhalasztják a jövő hétvégére tervezett budapesti párbajtőr Westend Grand Prix-versenyt – adta hírül a magyar szövetség hivatalos honlapja szerdán.

Padova, Athén és Kairó – ezen a hétvégén ezeken a helyszíneken léptek volna pástra a világ legjobb vívói, s ezúttal sajnos a volna szó a hangsúlyos, hiszen a közel-keleti konfliktus miatt ezeket a versenyeket már korábban elhalasztotta a Nemzetközi Vívószövetség (FIE).

Szerdán eldőlt, jövő héten is elmarad egy verseny, s ez minket, magyarokat duplán érint, hiszen a budapesti BOK-csarnok adott volna otthont a párbajtőrözők Grand Prix-viadalának március 13. és 15. között.

Tamás Henriette, a FIE alelnöke, a Magyar Vívószövetség főtitkára a döntéssel kapcsolatban a honi szövetség honlapjának beszámolt a döntés hátteréről:

„Kedden ötórás online megbeszélést tartottunk a témában, a FIE végrehajtó bizottsága elé pedig halasztási javaslattal került a budapesti verseny. Szeretném hangsúlyozni, hogy a verseny nem elmarad, hanem elhalasztják, s ennek az oka az, hogy a felmérések alapján több olyan ország is akad, amelyik a kialakult helyzetben nem tudja megnyugtatóan megoldani az utaztatást, márpedig a FIE alapvető irányelve az azonos versenyzési lehetőségek biztosítása.”

A viadal megrendezésére április második felében kerül sor, de új helyszínt kell találni, mert a BOK-csarnok foglalt áprilistól a labdarúgó Bajnokok Ligája-döntő miatt.

Jövő héten a FIE újabb ülést tart a további márciusi versenyek, így többek között a hónap utolsó hétvégéjére tervezett férfi kardvilágkupa-viadal miatt is.

Egyéb egyéni
2026.03.02. 17:53

Kérdéses, hogy megrendezik-e jövő hétvégi budapesti vívó GP-t

Az iráni konfliktus miatt a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) úgy döntött, hogy elhalasztja a hétvégére tervezett kairói tőr, a padovai férfi kard és az athéni női kard világkupa-versenyeket

 

 

Legfrissebb hírek

Vívás: Törökországban kezdődik a juniorok nemzetközi idénye

Utánpótlássport
2026.09.23. 20:53

A cél, hogy Los Angelesben négy csapattal legyen ott a magyar vívás

Egyéb egyéni
2026.09.23. 10:38

Vívás: minőségi utánpótlás marad a női kardszakágban

Utánpótlássport
2026.09.19. 18:37

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

Vívás: esélyesek sikere a junior tőrözök válogatóin

Utánpótlássport
2026.09.15. 17:35

Vívás: Rózsás Júlia a ranglista éléről kezdi az új évadot

Utánpótlássport
2026.09.12. 16:54

Vívás: A junior tőrözők nyitják az új versenyszezont

Utánpótlássport
2026.09.09. 16:05

Népsport: Svarci bácsi nehezen bocsátott meg

Népsport
2026.09.09. 08:56