Öttusa: Erdős Rita csoportgyőztesként döntős Kairóban


Öttusa: Gulyás Michelle és Guzi Blanka is lazán döntős a kairói világkupaversenyen
Délután a B-csoporttal folytatódott a nők elődöntője a kairói öttusa világkupaversenyen, a vasárnapi finálé eléréséhez a cél itt is a legjobb kilenc közé kerülés volt.
A tizenhatodikként rangsorolt Mészáros Emmának vívnia kellett a nyolcaddöntőért (13 győztes asszó mellett 22-t elvesztett a csütörtöki elődöntős körvívásban, ám egy büntetés miatt hivatalosan 12–22-es mérleggel zárt), ez sikerült is a lengyel Hanna Jakubowska (10–25, 17.) ellen, majd az első kiemelt orosz Viktorija Szazonova (27–8) ellen is vezetett 2–0-ra, ám a rivális 5–3-ra fordított. Erdős Ritának (18–17, 7.) eközben kiélezett asszói voltak, mindháromszor 5–4-re győzött, a negyed- és az elődöntőben is előrébb rangsorolt riválist ejtett ki, és csak a döntőben bizonyult nála jobbnak a táblavívást megnyerő Szazonova, szintén 5–4-gyel.
Az akadálypályán – amelyre a sorsolandó elemek közül az „ufó” (flying hoops) és a „buzogány” (swinging globes) került be – a mieink óvatosabb futamot mentek, Mészáros 38.59-cel a 12., Erdős 43.93-mal a 17. időt érte el. A 100 méteres gyorsúszásban Mészáros a hetedik (1:04.57), Erdős a tizedik (1:04.95) lett. A kombinált szám előtt a világbajnoki bronzérmes Erdős hatodik volt 18 másodperc előnnyel az első kiesőtől, míg a tavaly junior Eb-harmadik Mészáros a 12. helyen állt, nyolc másodpercre a kilencedik, döntőbe jutást érő pozíciótól.
Erdős Rita szépen haladt előre, az ötödik lövősorozatra már elsőként állhatott be, és Guzi Blankához hasonlóan megnyerte a csoportját, míg Mészáros Emmának ezúttal nem sikerült elérnie a finálét, 14.-ként ért célba.
A B-csoport végeredménye szolgált némi érdekességgel. Egyfelől a kombinált számban élről startoló, két éve junior világbajnok Szazonova teljesen elkészült az erejével a záró számra, és hiába az 50 másodpercnyi előny a 10. helytől, végül ebben a pozícióban zárt csak, így búcsúzott a versenytől. Ezzel szemben a fehérorosz Marija Hnyedcsik – aki két éve megnyerte a budapesti világkupát, ám tavaly áprilisban szintén nálunk az elődöntőben bukott az akadálypályán, és nyílt kartörést szenvedett; azóta Kairóban versenyez először – utolsóként, 25 másodpercnyi ledolgozandó hátránnyal indult, de megoldotta, és egészen a hatodik helyre jött előre.
Pénteken a férfiak elődöntője következik Bőhm Csabával, Koleszár Mihállyal, Szép Balázzsal és Tárkányi Zsomborral.
„Lesz még a mezőnyben átrendeződés a döntőben, függően például attól, hogy ki kivel kerül össze az egyenes kieséses vívásban, de most is láttuk, a B-csoportban a vívást megnyerő, első helyről induló versenyző végül nem jutott döntőbe. Az OCR-ben minden versenyzőnk biztonsági pályát ment, ettől függetlenül nem születtek rossz idők. A versenyzőink teljesítménye alapján jók az esélyeink a döntőre – értékelt Belák János, a válogatott sportszakmai vezetője. – Emmának sajnos az akadálypályán mindkét tenyerén keletkezett egy kétcentis vágás, ami befolyásolta a további versenyzését, de alapvetően a lövészetén múlott a továbbjutás. A képességei alapján bizakodtam, hogy a tizenkettedik helyről döntőbe jut, de így is hasznos tapasztalatokat szerzett.”
ÖTTUSA
VILÁGKUPAVERSENY, KAIRÓ
NŐK, ELŐDÖNTŐ
B-csoport
1. Erdős Rita 1435 pont – továbbjutott, 2. Chloe Johnson (brit) 1428 – tj., 3. Zejna Ámer (egyiptomi) 1426 – tj., …14. Mészáros Emma 1386 – kiesett
Korábban
A-csoport
1. Guzi Blanka 1424 – tj., 2. Poppy Clark (brit) 1415 – tj., 3. Anasztaszija Malasenoka (fehérorosz) 1413 – tj., …5. Gulyás Michelle 1413 – tj.








