Vívó-vb: Dósa Dániel bronzérmes Hongkongban

Dósa Dániel odaért – végre!
Bár az érmeket sohasem érdem szerint osztják, most helye van a kijelentésnek: ha valaki megérdemelte, hogy ott álljon a világbajnoki dobogón, az Dósa Dániel.
Hosszú évekkel ezelőtt vágott neki a göröngyös útnak Szirmai Benedekkel, akkor még szinte csak ketten voltak a mesterrel, a céljuk meg ugyanaz volt: oda akarnak érni a világ legjobbjai közé, s ha lehet, úgy, hogy közben kisebb csapatot is építenek maguk köré.
Mindkettőt elérték!
Egy éve Dósa Szemes Gergővel vívta a negyeddöntőt, akkor kikapott, a bronzérem Szemes nyakába került (azt megelőzően Kamuti Jenő szerzett vb-bronzot 1973-ban), szombaton Hongkongban Dósa Dániel végzett a harmadikon – tökéletesen mutatja csupán ez a két eredmény is, mekkorát fejlődött a honi férfi tőrvívás.
Az elődöntőt Dósa Dániel a világranglista-negyedik Alexander Choupenitch-csel vívta, s jól is kezdődött az asszó, hiszen a Törekvés tőrözője vezetett, aztán a cseh bizonyította, miért is áll olyan jól a rangsorban. Fokozatosan lépkedett előre, 6:6-tól pedig egyértelműen magához ragadta az irányítást, s meggyőző fölénnyel nyert.
De ha a tavalyi vb-t nézzük, ez a magyar bronz férfi tőrben nem jelent rosszat: Tbilisziben Szemes harmadik helyét a férfi tőrcsapat bronzérme követte.
VILÁGBAJNOKSÁG, HONGKONG
Tőr. Egyéni. Férfiak. A 32 közé jutásért: Szemes–Hszü Csie (kínai) 15:7, Dósa–Owaida (katari) 15:4, Baranyikov (orosz)–Tóth G. 15:10. A 16 közé jutásért: Szemes–Rajski (lengyel) 15:11, Dósa–Borodacsjov (orosz) 15:11. Nyolcaddöntő: Dósa–Choi (hongkongi) 15:13, Baranyikov–Szemes 15:14. Negyeddöntő: Dósa–Toldo (brazil) 15:10. Elődöntő: Choupenitch (cseh)–Dósa 15:8

Vívó-vb: mind a négy női kardozónk főtáblás Hongkongban

Vívó-vb: nehezített pályán is az érem a cél






