Minden klappol – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2024.02.14. 23:22

Az Olympiakosz–Ferencváros labdarúgó Európa-konferencialiga-párharc első mérkőzése előtt négy nappal neveztek ki új vezetőedzőt a pireusziak élére (a hetedik szakvezető 2023 áprilisa óta!), José Luis Mendilibar kiváló pedigrével ülhetett a kispadra: 2023 májusában a Puskás Arénában a Sevillával megnyerte az Európa-ligát az AS Romával szemben. A szakember márciusban vette át a spanyol csapat irányítását, vezetésével a Manchester Uniteden, a Juventuson jutottak túl, végül José Mourinho együttesén.

A Ferencváros ecuadori védője, Cristian Ramírez ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, nem hinné, hogy Mendilibar kinevezése az ellenfél hátrányára válna… Az sem feltétlenül a zöld-fehérek malmára hajtja a vizet, hogy lehetnek szurkolók a stadionban. A decemberi Olympiakosz–Panathinaikosz röplabdamérkőzésen történt rendbontás következtében február 12-ig nem lehettek nézők a futballtalálkozókon sem, a Fradi ellen már újra ott ülhetnek a fanatikusok a Karaiszka­kisz-stadion tribünjén.

A hazai bajnokságot sorozatban megnyerő Ferencváros a közelmúltban bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe (2020), kétszer az El csoportküzdelmeibe (2019, 2021), 2023-ban pedig az El kieséses szakaszába. A Bayer Leverkusen ellen a magyar bajnoknak nem volt továbbjutási esélye még a Puskás Arénában sem. A Ferencváros legutóbb a KEK 1974–1975-ös kiírásában jutott túl a tavaszi első párosításból – a svéd Malmö FF ellen a négy közé –, akkor meg sem állt a döntőig… Ha az Olympiakosz ellen továbblép a Fradi, a 16 közé jut a harmadik számú európai kupasorozatban.

A zöld-fehérek az első osztályú bajnokság tavaszi szezonjában három győzelemmel kezdtek, a Kisvárdát (3–1), az MTK-t (5–1) és a Debrecent (2–1) győzték le, citálom a Nemzeti Sportban kedden nyilatkozó norvég válogatott Kristoffer Zachariassent, aki szerint minden a helyén van, minden klappol.

Az UEFA-kupa – az akkori második számú kupasorozat – 1996–1997-es kiírásának első fordulójában a Fradi találkozott a pireusziakkal, Athénban 2–2-es döntetlen született. A zöld-fehérek továbbjutottak (pedig a klubnál finoman fogalmazva sem klappolt minden…), mert az első meccsen Mucha Józseffel a kispadon 3–1-re nyertek.

A 2–2-vel most is kiegyeznénk…

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

 

Legfrissebb hírek

Ott az érem! – L. Pap István jegyzete

Ökölvívás
1 órája

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
2025.09.13. 23:29

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
2025.09.12. 23:42

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.11. 22:50

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
2025.09.10. 23:58

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.08. 23:01

Hiányzott a gyilkos ösztön – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.08. 00:16
Ezek is érdekelhetik