El: a Laziónál szégyenről, a Fenernél örömről beszéltek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.04.12. 10:14
Érthetően boldogok voltak a Fenerbahce labdarúgócsapatának játékosai, miután a Lazio elleni 1–1-es döntetlennel kivívták a továbbjutást az Európa-ligában. Mint ismert, a török együttes odahaza 2–0-ra győzött, így bejutott a legjobb négy közé.

„Egyre közelebb a finálé, az emberek már jegyeket kérnek számon rajtunk, de én nem így gondolkodom, inkább lépésről lépésre haladjunk – nyilatkozta Dirk Kuyt az uefa.com-nak a Lazio elleni iksz után. – Nagyon nehéz meccs volt, de túléltük a negyeddöntőt, köszönhetően az első mérkőzésen elért sikernek. A kapott gól után még nehezebb dolgunk volt, de tudtuk, ha betalálunk, könnyebb lesz. Boldogok és büszkék vagyunk, történelmi nap volt ez a Fenerbahce számára, először jutott be a csapat európai kupasorozat elődöntőjébe.”Dirk Kuyt az uefa.com-nak a Lazio elleni iksz után. – Nagyon nehéz meccs volt, de túléltük a negyeddöntőt, köszönhetően az első mérkőzésen elért sikernek. A kapott gól után még nehezebb dolgunk volt, de tudtuk, ha betalálunk, könnyebb lesz. Boldogok és büszkék vagyunk, történelmi nap volt ez a Fenerbahce számára, először jutott be a csapat európai kupasorozat elődöntőjébe.”

Joseph Yobo is Kuythöz hasonló véleményen volt. „Hazai pályán volt a Lazio, így számítottunk rá, hogy a kapunkhoz szegez minket. A gól nélküli első félidő sokat segített, de minden elismerésem az olaszoké.”

Federico Marchetti, a Lazio kapusa sajnálja, hogy a római együttesnek nem sikerült kivívnia a továbbjutást, de úgy érzi, még nyerhetnek trófeát ebben az idényben.

„Nagyszerű meccset játszottunk, megérdemeltük volna a továbbjutást – mondta csalódottan Federico Marchetti az uefa.com-nak. – Szégyen, de ilyen a futball. Nagyon sajnálom a kiesést, ellenben a Fenerbahce minden dicséretet megérdemel. Keserű nap volt ez, mert többet érdemeltünk volna, de tovább kell lépnünk. Erősek vagyunk, küzdünk a végsőkig, még akár trófeát is szerezhetünk ebben a szezonban.”

EURÓPA-LIGA – EMLÉKEZTETŐ
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
LAZIO (olasz)–FENERBAHCE (török) 1–1
Róma,
Stadio Olimpico. Vezette: Pavel Královec (cseh)
Lazio: Marchetti – Biava (Klose, 56.), Ciani, Cana, Radu – Hernanes, Ledesma, Lulic – Candreva, Kozák (Rozzi, 77.), Ederson (Floccari, 73.). Vezetőedző: Vladimir Petkovics
Fenerbahce: Volkan Demirel – Gönül, Yobo, Korkmaz, Ziegler – Raul Meireles, S. Sahin – Kuyt, Cristian (Ucan, 73.), Erkin (Kraszics, 87.) – Webó. Vezetőedző: Aykun Kocaman
Gólszerző: Lulic (60.), ill. Erkin (73.)
Továbbjutott: a Fenerbahce, 3–1-es összesítéssel

Legfrissebb hírek

Az UEFA megbüntette a Crvena zvezdát Mladics éltetése miatt

Európa-liga
Tegnap, 12:13

Habib Maiga is bekerült a Ferencváros Európa-liga-keretébe

Európa-liga
2026.09.03. 13:20

Nem ússza meg a Fenerbahce? Az UEFA fegyelmi eljárást indított a lyoni balhé miatt

Bajnokok Ligája
2026.09.03. 11:02

Holland tehetséggel erősített a Fradi első El-ellenfele

Európa-liga
2026.09.03. 09:30

Tóth Balázs helyett a Wolverhamptontól vett kölcsön kapust a Ferencváros első El-ellenfele

Európa-liga
2026.09.02. 15:35

EURÓPA-LIGA 2026–2027 – PROGRAM, EREDMÉNYEK

Európa-liga
2026.09.02. 11:20

Ismét Lengyelországba adhatja kölcsön szerb szélsőjét a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 09:53

A Celtic ellen idegenben kezd szeptemberben az FTC – íme, a pontos Európa-liga-menetrend!

Európa-liga
2026.08.29. 21:59