El: „Hiába készültünk fel a Videoton pontrúgásaira”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.05. 08:48
A 2–1-es vereség ellenére is büszke a játékosaira Nikola-Peco Rakojevics, a csütörtök este az Európa-liga-selejtezőben a Videotonnal mérkőző Mladoszt Podgorica vezetőedzője, aki szerint egyértelmű, hogy a magyar bajnoki ezüstérmes a jobb csapat.

„Felkészültünk rá, hogy a Videoton a rögzített szituációkban lesza legveszélyesebb, mégsem tudtuk megakadályozni a góljait – mondta Nikola-Peco Rakojevics a Vijestinek. – Az első találatnál utólag a videón láttuk, hogy Vinícius kézzel tette maga elé a labdát, de az ilyen bírói hibák benne vannak, semmit sem tehetünk utólag."

„Nem kérdés, a Videoton jobb csapat, szépen tartotta a labdát, az alapemberei rutinosak és magabiztosak. Mi tisztességgel felkészültünk, amit tehettünk, azt elértük, mindkét félidőben alakítottunk ki helyzeteket, teljes erőbedobással játszottunk. Gratulálok a fiúknak, ennél többet aligha hozhattunk volna ki a meccsből" – folytatta az edző.

„Nem csaphatjuk be magunkat, óriási ez az eredmény, de a Videotoné az előny. Persze nem adjuk meg magunkat a visszavágón sem. Ismerjük már a Videotont, s megpróbáljuk meglepni" – zárta Rakojevics.

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:33

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Újpestről vett kölcsön középpályást a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.01.24. 15:32

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Videoton: tíz év után térhet vissza a támadó, ha megegyezés születik – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.01.17. 13:19

Újabb két játékos távozott az NB II-es Videotontól

Labdarúgó NB II
2026.01.13. 17:58

Két játékosával is szerződést bontott a Videoton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.01.05. 14:56
Ezek is érdekelhetik