El: az MTK ellenfele oda-vissza legyőzné a magyarokat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.28. 19:41
Zlatomir Zagorcsics, az MTK Európa-liga-ellenfelének, a Vojvodinának az edzője a párharc előtt elmondta, mindkét összecsapáson csak a győzelem lebeg a szemük előtt.

„Egyelőre nem teljes a képünk a magyar csapatról, a következő napokban elemezzük ki a riválisunkat. Megvizsgáljuk az MTK erényeit és gyengéit, ezekből pedig megpróbálunk előnyt kovácsolni. Az biztos, hogy mindkét mérkőzésre úgy megyünk, hogy győzni akarunk, a Vojvodina és a játékstílusa nem változik: mi minden összecsapásra azzal a céllal készülünk, hogy diadalt arassunk” – idézi Zlatomir Zagorcsics szavait a klub honlapja.

EURÓPA-LIGA
1. SELEJTEZŐKÖR,
MTK BUDAPEST
–Vojvodina (szerb)
A selejtezők első mérkőzéseit július 2-án, a visszavágókat egy héttel később, 9-én rendezik meg.

Legfrissebb hírek

Amorim nagyobb koncentrációt követel a Benfica elleni fiaskó után

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:22

Kristoffer Zachariassen: Nem kérdés, Daniel Arzani gólja volt a szebb!

Európa-liga
2026.09.19. 07:00

„Nincs kétség: baj van a paradicsomban” – skót lapszemle

Európa-liga
2026.09.18. 07:38

Borbély Balázs: Mélyre húzódni öngyilkosság lett volna!

Európa-liga
2026.09.17. 23:50

Daniel Arzani: Örülök, hogy most megtapasztalhattam, amit itt korábban nem tudtam

Európa-liga
2026.09.17. 23:35

Értékelje a Ferencváros játékosainak Celtic elleni teljesítményét!

Európa-liga
2026.09.17. 23:04

Bravúros ferencvárosi győzelem a Celtic otthonában

Európa-liga
2026.09.17. 22:51

Arzani bombagólt lőtt, Zachariassen sarokkal talált be a Celtic ellen – videók

Európa-liga
2026.09.17. 22:16