Vasas: megműtötték a válogatott játékost, nem lesz ott a Beitar ellen

2017.06.20. 18:07
Térdműtéten esett át Berecz Zsombor, a labdarúgó NB I-ben szereplő Vasas magyar válogatott játékosa.

„Nem halogathattuk tovább a beavatkozást, mert a levált porcdarabok a térdízületemben fájdalmat okoztak – idézi a Vasas honlapja Berecz Zsombort. – A kezelőorvosom szerint nagyjából három hét múlva, vagyis július közepén már labdába rúghatok.”„Nem halogathattuk tovább a beavatkozást, mert a levált porcdarabok a térdízületemben fájdalmat okoztak – idézi a Vasas honlapja Berecz Zsombort. – A kezelőorvosom szerint nagyjából három hét múlva, vagyis július közepén már labdába rúghatok.”

A piros-kékek az Európa-liga első selejtezőkörében a Beitar Jeruzsálemmel játszanak. Az odavágóra június 29-én, míg a visszavágóra egy héttel később, július 6-án kerül sor – ezzel biztosnak tűnik, hogy Berecz lemarad a párharcról.

EURÓPA-LIGA
1. SELEJTEZŐKÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Június 29.
(csütörtök)
18.45: Ferencváros (magyar)
–Jelgava (lett)
20.45: Videoton (magyar)–Balzan (máltai)
Beitar Jeruzsálem (izraeli)–Vasas (magyar)

Az első mérkőzéseket június 29-én, a visszavágókat július 6-án rendezik meg.

2. SELEJTEZŐKÖR
Partizani (albán)/Botev Plovdiv (bolgár)Beitar Jeruzsálem (izraeli)/Vasas (magyar)
Nomme Kalju (észt)/B36 Tórshavn (feröeri)–Videoton (magyar)/Balzan (máltai)
Ferencváros (magyar)/
Jelgava (lett)–Midtjylland (dán)/Derry City (ír)

Az első mérkőzéseket július 13-án, a visszavágókat július 20-án rendezik meg.

 

Legfrissebb hírek

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
6 órája

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
19 órája

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
19 órája

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:00

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
2026.08.11. 22:14

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01