El: Szomorú vagyok, hogy a hazaiak több gólt is szereztek – Vignjevics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.07.13. 07:16
null
Nebojsa Vignjevics szomorú a vereség miatt (Fotó: Ujpestfc.hu)
Vereséggel kezdte meg szereplését az Európa-liga 2018–2019-es szezonjában az Újpest labdarúgócsapata, amely 3–1-re kikapott a selejtező első fordulójának első mérkőzésén az azeri Neftci vendégeként. Nebojsa Vignjevics vezetőedző szerint a győzelemre is volt esély, de a hibáikat a hazaiak azonnal megbüntették.

 

„Már a meccs előtt tudtuk, hogy a Neftci csapata minőségi játékosokból áll, azzal is tisztában voltunk, hogy sokkal tapasztaltabb labdarúgói vannak, mint nekünk. Mindennek ellenére, úgy gondoljuk, hogy a Neftci nem verhetetlen csapat. A probléma ott volt, hogy négy hét kihagyás után a játékosaim nem álltak készen egy ilyen mérkőzésre, valamint két meghatározó labdarúgónk nem tudott pályára lépni, ők nagyon hiányoztak” – nyilatkozta Nebojsa Vignjevics a klub hivatalos honlapján.

Elmondta, hogy nagyon örült a gyors gólszerzésnek, úgy érezte, hogy megvolt a lehetőség a mérkőzés megnyerésére.

„Nulla egy után vártuk a pillanatot, hogy még egy gólt szerezzünk, de nem sikerült. Szomorú vagyok, hogy a hazaiak több gólt is szereztek, hiszen nem az általuk kialakított helyzetekből találtak be a kapunkba, hanem a mi hibáinkat használták ki, amiért három könnyű gólt lőttek, mondhatni, ajándékba adtuk nekik a találatokat” – tette hozzá.

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Neftci PFK (azeri)–Újpest FC 3–1 (B. Dabo 24., 72., Mahmudov 92., ill. Nagy D. 9.)

Legfrissebb hírek

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Kiderült, pontosan mikor lépnek pályára a magyar kupacsapatok

Bajnokok Ligája
2026.06.23. 20:14

Európa-liga: a Ferencvárosra a holland Twente várhat a 2. fordulóban

Európa-liga
2026.06.17. 13:12

Megvannak az ETO, a Fradi, a Debrecen és a Paks lehetséges 2. fordulós ellenfelei

Labdarúgó NB I
2026.06.17. 09:03

Orosz Pál: Szeretnénk, hogy kicsit színesebb legyen a játékunk

Európa-liga
2026.06.16. 21:15

A Vojvodina edzője bevonzotta a Ferencvárost

Európa-liga
2026.06.16. 18:55

Európa-liga: örül a Fradinak a Vojvodina magyar légiósa

Európa-liga
2026.06.16. 18:22

Szűcs Kornél csapatával csap össze a Ferencváros az El-selejtezőben

Európa-liga
2026.06.16. 17:11
Ezek is érdekelhetik