El: a Sevilla elindult Budapestre, 19 játékos érkezik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.08.01. 11:03
A spanyol élvonalbeli Sevilla szerdán érkezik Budapestre, ahol csütörtökön az Újpest FC vendégeként lép pályára a Szusza Ferenc Stadionban az Európa-liga második selejtezőkörében.

Az andalúziai együttes szerda délelőtt szállt repülőre, és 19 játékossal érkezik Budapestre. Vélhetően a harmadik számú kapus, Juan Soriano marad majd ki a csütörtöki meccsnévsorból.

Az első találkozóhoz képest – amelyen az előző idényben a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéig menetelő Sevilla 4–0-ra kiütötte az Újpestet – nem sokat változott a spanyolok kerete. A sevillai meccsen a kispadon ülő Simon Kjaer és Marc Gual nem tartott társaival, ahogy a csereként beállt Borja Lasso sem. Magyarországra érkezik viszont Sergio Gómez, akit a Celta Vigótól szerződtetett a Sevilla a nyáron, valamint visszatér eltiltásából az argentin Gabriel Mercado, illetve a kolumbiai csatár, Luis Muriel is bevethető lesz.

A Magyar Kupa-címvédő Újpest csütörtökön 21 órától látja vendégül a Sevillát a Megyeri úton – méghozzá hazai részről telt ház előtt.

A SEVILLA KERETE:
Kapusok: Sergio Rico, Tomás Vaclík, Juan Soriano
Mezőnyjátékosok: Gabriel Mercado, Sébastien Corchia, Sergi Gómez, Nicolás Pareja, Daniel Carrico, Sergio Escudero, Guilherme Arana, Roque Mesa, Jesús Navas, Pablo Sarabia, Nolito, Éver Banega, Franco Vázquez, Wissam Ben Yedder, Luis Muriel, Pejino

EURÓPA-LIGA
2. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓK

• NEM BAJNOKI ÁG
CSÜTÖRTÖK
18.00:Dinamo Minszk (fehérorosz)–DAC (szlovákiai)
Az első mérkőzésen: 3–1

19.30:
Progres Niederkorn (luxemburgi)–BUDAPEST HONVÉD (Tv: M4 Sport)
Az első mérkőzésen: 0–1
20.45:
Rangers (skót)–NK Osijek (horvát)
Az első mérkőzésen: 1–0
21.00:
ÚJPEST FC–Sevilla (spanyol) (Tv: M4 Sport)
Az első mérkőzésen: 0–4

Legfrissebb hírek

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
2026.08.14. 23:36

El-selejtező: öt gólt vágott Feröeren, kettős győzelemmel jutott tovább a Lech Poznan

Európa-liga
2026.08.14. 22:23

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
2026.08.14. 13:45

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
2026.08.14. 13:25

Naby Keita az NS-nek: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
2026.08.14. 12:48

Kristoffer Zachariassen a nagy pillanatok embere

Európa-liga
2026.08.14. 10:58

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
2026.08.14. 09:56

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

Európa-liga
2026.08.14. 07:40