El: „Az Újpest múlt héten nem mutatta meg a valós erejét”

MTI MTIMTI MTI
2018.08.01. 20:57
null
Pablo Sarabia (balra) a párharc első meccsén egy gólt szerzett (Fotó: Twitter/Sevilla Fútbol Club)
A labdarúgó Európa-ligában bármelyik csapat legyőzheti a másikat Pablo Machín, a Sevilla vezetőedzője szerint, ezért úgy vélte, együttese a múlt heti, 4–0-s sikere ellenére még nem biztosította be a továbbjutását az Újpest ellen a selejtező második fordulójában.

„Az Újpest nem mutatta meg a valós játékerejét. A körülmények számunkra voltak kedvezőek” – utalt szerdai sajtótájékoztatóján a tréner arra, hogy a lila-fehérek egy órán át emberhátrányban futballoztak Sevillában.

„Biztos vagyok benne, saját stadionjukban a magyarok meg akarják mutatni, hogy komoly nehézséget is tudnak okozni” – tette hozzá.

VIGNJEVICS ÉLMÉNYKÉNT TEKINT A SEVILLA ELLENI MECCSRE

Machín arról is beszélt, miszerint fejtörést okoz számára, hogy gárdájának a felkészülés közben kell tétmérkőzéseket vívnia, amikor általában még beleférne a vereség, de azt hozzátette, hogy az első felvonáson aratott négygólos sikernek köszönhetően a továbbjutást önmagában még nem veszélyeztetné egy kudarc.

A tréner elárulta, azon játékosai ezúttal nem kapnak szerepet, akik játszottak a vb-n, mivel számukra nagyon rövid volt a pihenőidő, így még csak a felkészülés elején tartanak, ennek ellenére „versenyképes” csapatot küld majd pályára a Szusza Ferenc Stadionban.

A Magyar Kupa-győztes Újpest az Európa-liga-selejtező második fordulójának csütörtöki visszavágóján 21 órától telt ház, azaz csaknem tízezer néző előtt fogadja a Szusza Ferenc Stadionban a Sevillát, amely 2014 és 2016 között megszakítás nélkül háromszor nyerte meg a sorozatot.

A SEVILLA BUDAPESTRE ÉRKEZŐ KERETE
Kapusok: Sergio Rico, Tomás Vaclík, Juan Soriano
Mezőnyjátékosok: Gabriel Mercado, Sébastien Corchia, Sergi Gómez, Nicolás Pareja, Daniel Carrico, Sergio Escudero, Guilherme Arana, Roque Mesa, Jesús Navas, Pablo Sarabia, Nolito, Éver Banega, Franco Vázquez, Wissam Ben Yedder, Luis Muriel, Pejino

EURÓPA-LIGA
2. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ

• NEM BAJNOKI ÁG
CSÜTÖRTÖK

21.00:
ÚJPEST FC–Sevilla (spanyol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 0–4

Legfrissebb hírek

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
2026.08.14. 23:36

El-selejtező: öt gólt vágott Feröeren, kettős győzelemmel jutott tovább a Lech Poznan

Európa-liga
2026.08.14. 22:23

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
2026.08.14. 13:45

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
2026.08.14. 13:25

Naby Keita az NS-nek: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
2026.08.14. 12:48

Kristoffer Zachariassen a nagy pillanatok embere

Európa-liga
2026.08.14. 10:58

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
2026.08.14. 09:56

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

Európa-liga
2026.08.14. 07:40