Európa? Üzenet? – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
Vágólapra másolva!
2019.08.02. 23:04

Az embernek néha már nyáron is tele lesz a hócipője attól, hogy felkent okosok az úgynevezett európai értékekről, eszményekről, mintákról, azok be-, illetve be nem betartásáról papolnak kioktatóan a legváltozatosabb témákban, úgyhogy én most egy konkrét kérdéssel fordulok mindenkihez. Minek kell történnie ahhoz, hogy egy mérkőzés félbeszakadjon az európai futballporondon? A félreértések elkerülése végett, nem egy sport témájú kvízhez gyűjtök nyersanyagot, bár joggal gondolhatnánk arra, hogy ez a téma bizonyára pontosan szabályozva van a kontinentális szövetségnél, csak fellapozom az UEFA-direktíva vonatkozó passzusát.

Ezúttal a Craiova–Honvéd Európa-liga-selejtezőn történtek ütöttek szöget a fejembe, mint Arnold Hunter játékvezetőébe a hanggránát szilánkja. Szegény északír sporinak annyi ereje sem maradt, hogy teljesen logikusan hármat fújjon a sípjába, s félbeszakítsa a meccset. A folytatást ismerjük, sőt, már az okát is; mivel a román rendezők – elmondásuk szerint – nem tudták (a maguk szempontjából elképzelhetően nem is akarták) volna szavatolni a pályán lévők biztonságát a balhéhoz való pozitív hozzáállásukat már bizonyító helyi vandáloktól, új bíróval végigment a meccs, s tizenegyesekkel a hazaiak jutottak tovább.

Aki látta a közvetítést, megerősítheti, az öreg, teszetosza meccsellenőr szemében remegő félelmet és rettegést érzékelve nagyjából csak ez történhetett, s ő nyilván nem gondolt a döntés „európai” üzenetére.

Mert ez az üzenet az, hogy – már elnézést – „belesz…unk mindenbe”, főképp az európai értékekbe, mintákba, satöbbi. Avagy bármi történt is, a show-nak folytatódnia kell, á la Heysel Stadion, 1985. Mert mi van, ha a játékvezetőt elviszi a mentő? Semmi, ott a negyedik bíró. S mi van, ha a játékvezetőt nem a mentő, hanem a halottaskocsi viszi el?

Semmi, ott a negyedik bíró. Morbid, gyomorforgató feltevés? Dehogy, a történtek ismeretében teljesen logikus változat. S nem is kell 34 évet visszamennünk az időben, 2014 októberében a szerb–albán Eb-selejtező félbeszakadt ugyan az emlékezetes drónos balhé miatt, de az UEFA első fokon az albánokat meszelte el, mert megtagadták a helyszíni ellenőr és a bírói kar által ajánlott folytatást.

A policy világos (függetlenül a Honvéd óvásának fogadtatásától és a Craiova büntetésétől), nincs az az európai érték, eszmény, minta, írt és íratlan szabály, amit ne lehetne feláldozni a futballpályán, legyen az ok félelem, önérdek, pénz vagy bármi más.

S ki áldozza fel? Maga Európa. Így pedig már ki is léptünk a stadionból.

Legfrissebb hírek

Anna, az idő és a fair play szellemisége neked dolgozik! – Csisztu Zsuzsa jegyzete

Tenisz
18 órája

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2026.02.05. 23:48

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
2026.02.04. 23:41

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2026.02.03. 23:52

Magyarul moroghat – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
2026.02.02. 23:05

Időt nyert a Ferencváros – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 23:23

Egy százalék – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 23:45

Európai klasszikusok – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
2026.01.30. 23:49
Ezek is érdekelhetik