Nem kapott ki Bruges-ben a Manchester United

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
2020.02.20. 18:50
null
Ezt megúszta az MU (Fotó: AFP)
Az Európa-ligában a helyzeteivel rosszul sáfárkodó FC Bruges nem tudta legyőzni odahaza a Manchester Unitedet.

EURÓPA-LIGA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, ELSŐ MÉRKŐZÉS
FC Bruges (belga)–Manchester United (angol) 1–1
(E. Dennis 17., ill. Martial 36.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A két szurkolótábor közötti korábbi összecsapás miatt kiemelt fontosságú találkozónak minősítette a belga rendőrség az FC Bruges és a Manchester United mérkőzését, de az angol futballisták úgy kezdtek, hogy hamar kiderült: számukra nincs nagy jelentősége ennek a kilencven percnek.

Kihasználta ezt a hazai csapat, főleg a 22 éves nigériai támadó, a Borussia Dortmund által is szemmel tartott Emmanuel Dennis, akit először fellökött az ötös előtt Sergio Romero, de megúszta a kapus, mert nem következett büntető (pedig az El ezen szakaszában már működik a VAR!), ám eztán a csatár a volt Liverpool-kapus, Simon Mignolet gólpassza után büntetett.

2015 után adott ismét az El-ben gólpasszt kapus, akkor a Lokomotív Moszkva kapuvédője, Guilherme bosszantotta a Sporting CP-t.

Nagyon nem ment az angoloknak, de hatalmas védelmi hiba után Anthony Martial egyenlített – ilyet is ritkán látni, a gólpasszt neki az ellenfél adta, bedobásból. Nem sokkal később Martial nagy lövését a kapufára tolta Mignolet, majd már a szünet után a francia remek passzát közelről a kapu mellé bombázta Jesse Lingard – a másik kapu előtt az ősszel a Real Madrid ellen a Bajnokok Ligájában duplázó Dennis ziccerét fogta Romero.

Martial (balra) és Maguire gólöröme (Fotó: AFP)
Martial (balra) és Maguire gólöröme (Fotó: AFP)


Ole Gunnar Solskjaer a hajrá felé közeledve beküldte a pályára a téli szerzemény Odion Ighalót Martial helyére, majd Andreas Pereira helyére Fredet állította a középpálya tengelyébe, végül lehetőséget kapott az El passzkirálya, Bruno Fernandes is; eközben a hazai mester, a volt belga válogatott Philippe Clement karmestert és csatárt vezényelt a gyepre.

A hajrában szelídebb fajta jeges eső verte el a stadiont, az angoloknak a hideg zuhanyt a hazai védő, Odilon Kossounou gólja jelenthette volna, de a 19 éves játékos elrontotta a ziccerét. A végén nagyon nyomott az MU, Fernandes ügyesen irányított, de újabb gól már nem született, pedig a hazai Charles De Ketelaere az ötösről fejelhetett kapura az utolsó percben. 1–1

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A TÖBBI EL-MÉRKŐZÉSRŐL ITT OLVASHAT!

Legfrissebb hírek

Visszavonul a Liverpool BL-győztes kapusa

Minden más foci
2026.04.02. 13:10

A Manchester United szlovén sztárja nem játszhat a magyar válogatott ellen

Magyar válogatott
2026.03.23. 14:28

Nagyobb erők – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
2026.03.22. 00:23

Csodák nélkül, de magyarokkal – Deák Zsigmond publicisztikája

Bajnokok Ligája
2026.03.20. 23:15

Kétszer egyenlített a Bournemouth, az MU nem tudta megszakítani a „cseresznyések” veretlenségi sorozatát

Angol labdarúgás
2026.03.20. 22:58

Orosz Pál elárulta, a Ferencváros megtérítteti a vétkes szurkolókkal az okozott kárt

Európa-liga
2026.03.20. 16:45

A Braga elleni párharc volt a plafon a Fradinak

Európa-liga
2026.03.20. 07:33

Varga Barnabásékra és az FTC-t búcsúztató Bragára is spanyol csapat vár – így néz ki a folytatás az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
2026.03.19. 23:58
Ezek is érdekelhetik