El: biztató jelek – Gulácsiék jó formában várják a Real Sociedad elleni csatát

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2022.02.17. 15:08
null
Willi Orbán (balra) játéka kérdéses, Gulácsi Péter vélhetően kezdő lesz (Fotó: AFP)
A Gulácsi Pétert, Willi Orbánt és Szoboszlai Dominikot a soraiban tudó RB Leipzig jó formában van, győzelemre készül a Real Sociedad ellen az Európa-ligában.

 

Tizenharmadik Európa-liga-mérkőzésére készül a Leipzig. A németek bíznak benne, hogy szerencsét hoz nekik a Real Sociedad ellen ez a szám, s le tudják győzni a spanyolokat az Európa-ligában. A lipcseiek az ősszel a Manchester City és a Paris SG mögött harmadikként végeztek BL-csoportjukban, így a kupatavaszt az El rájátszásában kezdhetik, ahol a nyolc BL-csoportharmadik játszik a nyolc El-csoportmásodikkal, a győztesek pedig az El csoportelsőivel csapnak össze a nyolcaddöntőben.

Jó előjel lehet, hogy a helyi egészségügyi hatóság engedélyezte a lipcsei stadion befogadóképessége ötven százalékának megtöltését, így a hazaiak csaknem 25 ezer drukker előtt harcolhatnak ki előnyt a visszavágóra. A Lipcse története során csak egyszer játszott spanyol ellenféllel, 2020 nyarán az Atlético Madridot győzte le 2–1-re a BL-negyeddöntőjében Lisszabonban (a világjárvány miatt egymeccses párharcokat rendeztek). A Leipzig majdnem napra pontosan négy évvel ezelőtt játszotta történelme első Európa-liga-mérkőzését, 2018. február 15-én 3–1-re győzött Nápolyban.

A német együttes most leginkább Christopher Nkunkuban bízhat, ha a gólokról van szó. A francia csatár pazar formában van, az ősszel hét gólt szerzett a BL-ben, legutóbbi öt bajnokiján pedig négyszer talált be. Úgy tűnik, André Silva is kezd magára találni, az előző nyolc Bundesliga-mérkőzésén hat gólig jutott, s meg kell említeni Dani Olmót is, aki a felépülése óta egyre jobban játszik, a hétvégén góllal és gólpasszal vette ki a részét az 1. FC Köln elleni 3–1-es sikerből. Adódik a kérdés: ha ennyi jó formában lévő támadója van a csapatnak, Szoboszlai Dominik vajon bekerül-e a kezdőbe? A német sajtó szerint a néhány héttel ezelőtt combsérüléssel küzdő magyar futballista a Real Sociedad ellen vélhetően csere lesz, ahogy a legutóbbi két Bundesliga-találkozón is az volt. Willi Orbán megfázás miatt kihagyta a szerdai edzést, játékáról csütörtökön döntenek, míg Gulácsi Péter jó eséllyel kezdő lesz.

 

EURÓPA-LIGA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT
ELSŐ MÉRKŐZÉSEK

18.45: Sheriff Tiraspol (moldovai)–Braga (portugál)
18.45: Borussia Dortmund (német)–Rangers FC (skót) (Tv: RTL+)
18.45: Zenit (orosz)–Real Betis (spanyol)
18.45: FCBarcelona (spanyol)–Napoli (olasz) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
21.00: FCPorto (portugál)–Lazio (olasz)
21.00: RB Leipzig (német)–Real Sociedad (spanyol) (Tv: RTL+) – élőben az NSO-n!
21.00: Atalanta (olasz)–Olympiakosz Pireusz (görög)
21.00: Sevilla (spanyol)–Dinamo Zagreb (horvát)

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT
ELSŐ MÉRKŐZÉSEK

18.45: Rapid Wien (osztrák)–Vitesse (holland)
18.45: FCMidtjylland (dán)–PAOK (görög)
18.45: Fenerbahce (török)–Slavia Praha (cseh)
18.45: PSV Eindhoven (holland)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli)
21.00: Sparta Praha (cseh)–Partizan Beograd (szerb)
21.00: Celtic (skót)–Bodö/Glimt (norvég)
21.00: Leicester City (angol)–Randers (dán)
21.00: Olympique Marseille (francia)–Qarabag (azeri)

Legfrissebb hírek

Kihirdette tavaszi El-keretét a Ferencváros, Dibusz kimaradt

Európa-liga
17 órája

David O’Connell: Szoboszlai Dominik tökéletes csapatkapitány lehet a Liverpoolban

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:39

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2026.02.04. 23:05

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
2026.02.04. 11:53

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 17:16

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.02.03. 16:13
Ezek is érdekelhetik