Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.09.06. 13:36
Fotó: AFP
Lando Norris (McLaren) zárt az élen a Formula–1-es Olasz Nagydíj harmadik szabadedzésén. A második Charles Leclerc (Ferrari) lett, majd Oscar Piastri (McLaren), Max Verstappen (Red Bull) és George Russell (Mercedes) tette teljessé az első ötöst.

Lando Norris futotta meg a leggyorsabb kört az Olasz Nagydíj nyitó napján, de a McLaren közel sem volt olyan fölényben, mint egy héttel ezelőtt Monzában, és a vetélytársak fenyegető közelségben voltak. A Ferrari remek formában kezdett hazai pályán, és Charles Leclerc lát esélyt a pole pozícióra is. A Red Bull határozottan versenyképesebbnek tűnik a helyszínen, mint tavaly, ráadásul pénteken a Williams is harcban volt a legjobb helyekért. 

Ahogyan az lenni szokott, a harmadik edzés csendesen kezdődött, és negyedóra elteltével hét versenyző még mért kört sem jegyzett, miközben ketten, Max Verstappen és George Russell el sem hagyta a garázst. A pályán körözők számára eközben az 1-es kanyar okozott fejtörést, többen is elmérték a féktávot, és kényszerültek a menekülőútra. Ekkor Cunoda Juki nevével kezdődött  az időlista, mögötte Hamilton, Isack Hadjar, Leclerc és Carlos Sainz Jr. sorrendben érkezett az első ötös. 

Félidőben már a másik Red Bull-os, Verstappen vezetett, akit az eggyel keményebb gumin futó Leclec, Hamilton sorrendben a két Ferrari követett, majd Alexander Albon és Russell zárta a top 5-öt, így a Williams továbbra is ott volt az elején, miközben a két McLaren a kilencedik és a tizennegyedik helyen állt. 

Noha a gyorsabb köröket az utolsó negyedórára hagyó wokingiak az élre törtek, az utolsó pillanatokban Leclerc-nek sikerült beékelődnie az élen záró Norris és így a harmadik helyre visszaszoruló Piastri közé. A monacói mindössze 21 ezredre maradt el a gyorsabbik McLarentől, míg a vb-éllovas lemaradása 165 ezred volt. Utóbbira szorosan tapadt Verstappen és Russell is, előbbi kettő, míg utóbbi további 7 ezredre maradt el. Az első ötöst Russell egészítette ki, míg a hatodik meglepetésre Gabriel Bortoleto lett. 

Hetedikként Hamilton zárt, majd Hadjar, a pénteken a Mercedest elásó, de szombatra előrelépő Andrea Kimi Antonelli, valamint Albon egészítette ki az első tízest. A nyitó napon mindkét edzésen harmadik Carlos Sainz Jr. eközben a 13. helyre szorult vissza. 

Folytatás 16 órakor az időmérővel. 
 

OLASZ NAGYDÍJ, A 3. SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE

  1.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes1:19.331átlag: 262.883 km/ó21 kör
  2.Charles LeclercmonacóiFerrari1:19.3520.021 mp h.24
  3.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes1:19.4960.16522
  4.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda1:19.4980.16718
  5.George RussellbritMercedes1:19.5150.18419
  6.Gabriel BortoletobrazilSauber-Ferrari1:19.5580.22718
  7.Lewis HamiltonbritFerrari1:19.5980.26723
  8.Isack HadjarfranciaRacing Bulls-Honda1:19.6030.27220
  9.Andrea Kimi AntonelliolaszMercedes1:19.6960.36524
10.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes1:19.7200.38923
11.Nico HülkenbergnémetSauber-Ferrari1:19.7370.40618
12.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes1:19.8610.53019
13.Carlos SainzspanyolWilliams-Mercedes1:19.9070.57623
14.Franco ColapintoargentinAlpine-Renault1:20.0340.70322
15.Cunoda JukijapánRed Bull-Honda1:20.0590.72824
16.Liam Lawsonúj-zélandiRacing Bulls-Honda1:20.1320.80114
17.Oliver BearmanbritHaas-Ferrari1:20.2090.87822
18.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1:20.2470.91623
19.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1:20.2470.91622
20.Esteban OconfranciaHaas-Ferrari1:20.3040.97320

 

76. OLASZ NAGYDÍJ
SZEPTEMBER 5., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Hamilton 1:20.117
2. szabadedzés1. Norris 1:19.878
SZEPTEMBER 6., SZOMBAT
3. szabadedzés12.30–13.30
Időmérő16.00–17.00
SZEPTEMBER 7., VASÁRNAP
A verseny (53 kör, 306.72 km) rajtja15.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Azeri Nagydíj, Bakiszeptember 21., 13.00
Szingapúri Nagydíj, Szingapúroktóber 5., 14.00
Amerikai Nagydíj, Austinoktóber 19., 21.00

 

 

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Visszavonult az F1 nyolcszoros futamgyőztese, új szerepkörben folytatja

F1
2025.09.06. 13:43

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik