Euro 2012: közel 600 ezer jegyigénylés futott be az első napon

2011.03.02. 10:27
Címkék
Egészen elképesztő méretű volt az érdeklődés, összesen 600 ezer igénylés futott be a jövő évi labdarúgó Európa-bajnokság jegyei iránt kedden, az internetes árusítás első napján.

Az uefa.com oldalon kedden 16 órától egészen március 31-ig lehet regisztrálni a lengyel-ukrán közös rendezésű kontinensviadal belépőiért. Julius Gluski, a lengyelországi szervezők szóvivője elmondta, nem a jelentkezés ideje dönt majd a jegyek kiosztásakor, így a határidőig regisztrált valamennyi drukker egyenlő eséllyel pályázik a belépőkre.

Az érdeklődők keddi rohamát nehezen tudta feldolgozni a rendszer, az oldal sokszor kérte a látogatókat arra, hogy később próbálkozzanak.

Az Eb-re összesen 1.4 millió jegyet bocsátanak ki, s ezek 85 százaléka a szurkolók között talál majd gazdára, a többi pedig az európai szövetség (UEFA), a szponzorok, illetve más különleges vendégek számára lesz fenntartva.

Legfrissebb hírek

Futballkedvelő operasztár – Hosszú Kávé Lukács Gyöngyivel

Képes Sport
1 perce

A Bayern Münchennél folytatja a marokkóiak vb-hőse – hivatalos

Német labdarúgás
6 perce

Így ünnepelték Cipenga gólját London utcáin

Foci vb 2026
8 perce

Ezzel a góllal vezet a Kongói DK Anglia ellen – videó

Foci vb 2026
16 perce

Nagyot zuhant a német mezek ára

Foci vb 2026
17 perce

NB I-es rutinnal rendelkező védő érkezett Újpestre

Labdarúgó NB I
26 perce

„Miattatok Norvégiában 14 napig berúghatnak az emberek anélkül, hogy bárki csúnyán nézne rájuk” – Stale Solbakken Elefántcsontpart kiejtése után

Foci vb 2026
33 perce

Egy évvel elhalasztva megnyitották a Maccabi Játékokat

Egyéb egyéni
34 perce
Ezek is érdekelhetik