Kicsivel optimistábbak a németek a válogatottjuk esélyeit illetően

2024.04.04. 14:52
Hollandia és Franciaország legyőzése után optimistábbak a német szurkolók az Eb kapcsán (Fotó: Getty Images)
Az előző felméréshez képest valamivel optimistábbak a németek azzal kapcsolatban, hogy labdarúgó-válogatottjuk megnyerheti-e az Európa-bajnoki címet házigazdaként a nyári kontinenstornán.

A YouGov cég által elvégzett közvélemény-kutatás és annak csütörtökön nyilvánosságra hozott eredménye négy százalékos emelkedést mutat abból a szempontból, hogy a németek közül mennyien bíznak a magyarokkal azonos csoportban szereplő válogatottjuk végső sikerében.

Tavaly novemberben a megkérdezettek mindössze két százaléka vélekedett úgy, hogy Julian Nagelsmann szövetségi kapitány együttese lesz az Európa-bajnok idén, most viszont a kutatásban részt vevő 22 739 embernek már a hat százaléka vélekedett úgy, hogy a németeké lesz a trófea. Az emelkedést vélhetően az is okozhatja, hogy a legutóbbi két felkészülési mérkőzését megnyerte a német válogatott, amely előbb a franciákat verte meg 2–0-ra, majd a hollandokat győzte le 2–1-re.

A YouGov által most megkérdezettek 22 százaléka mondta azt, hogy a döntőt talán megnyerheti a német válogatott, 32 százalék viszont úgy vélte, inkább valószínű, hogy trófea nélkül marad a házigazda. A résztvevők 18 százaléka egyenesen kijelentette, nem lesz Eb-győztes a német csapat, míg 21 százalék tartózkodott a válaszadástól.

A házigazdák a skótokkal vívják az Eb nyitómérkőzését június 14-én Münchenben, majd a mieinkkel találkoznak Stuttgartban június 19-én. A csoportkört Svájc ellen zárja a német válogatott június 23-án Frankfurtban.

UEFA EURO 2024, NÉMETORSZÁG
A-CSOPORT 
JÚNIUS 14., PÉNTEK
21.00, München: Németország–Skócia
JÚNIUS 15., SZOMBAT
15.00, Köln: MAGYARORSZÁG–Svájc
JÚNIUS 19., SZERDA
18.00, Stuttgart: Németország–MAGYARORSZÁG
21.00, Köln: Skócia–Svájc
JÚNIUS 23., VASÁRNAP
21.00, Stuttgart: Skócia–MAGYARORSZÁG
21.00, Frankfurt: Svájc–Németország

 

Legfrissebb hírek

Nemzetek Ligája: Havertz és Musiala számára is véget ért az első szakasz

Német labdarúgás
17 órája

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
2026.09.23. 21:28

Jürgen Klopp 44 fős német keretet hívott össze az NL-meccsekre

Német labdarúgás
2026.09.17. 12:02

Undav kimarad a német válogatott Nemzetek Ligája-keretéből

Német labdarúgás
2026.09.16. 10:31

Vezetett az Osnabrück, de négy góllal válaszolva továbbment a Német Kupában a Bayern München

Német labdarúgás
2026.09.02. 22:38

„Utat engedek a fiataloknak” – Antonio Rüdiger visszavonult a válogatottól

Német labdarúgás
2026.09.01. 17:11

Magabiztos sikerrel nyitott a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.08.29. 20:30

A Leverkusen bánta: a Bundesligában is folytatódik az elversbergi csoda

Német labdarúgás
2026.08.29. 17:34