Dr. Zacher Gábor nem érti, miért tétováztak az orvosok Varga sérülésénél

T. Z.T. Z.
2024.06.26. 10:11

A válogatott bázisa körül tartott terepszemlét a Nemzeti Sport kiküldött tudósítói csapata; Dr. Zacher Gábor főorvos pedig véleményt adott Varga Barnabás sérüléséről.

 

„Az arckoponyában sok apró csontocska van, és ezek nem azt szolgálják, hogy azzal ütközzünk, és kivédjünk különböző erőbehatásokat – mondta Zacher Gábor. – Ezerszer megnéztem az ütközésről készült felvételeket, a fotókon is jól látszik, a skót kapus alkarjával való találkozáskor mennyire eltorzult Varga Barnabás arca. Az összeütközés után nyomban eszméletét vesztette a labdarúgó, hiszen magatehetetlenül zuhant le a földre. Ilyenkor önmagában nemcsak az ütés, hanem a becsapódás is veszélyeket rejt magában, hiszen a csatár körülbelül másfél méterről zuhant úgy a földre, hogy a kezeivel semmit sem tudott tompítani. Ilyenkor az agyvízben úszó agy még inkább rázkódik, nekiütközik a csontos falaknak, és a hirtelen földet éréstől akár az ember bizonyos belső szervei is leszakadhatnak.”

Az ismert főorvos továbbra sem érti, miért tétováztak a német orvosok, hiszen szakmai szemmel azonnal látható volt, hogy Varga Barnabás görcsbe rándult, ami az eszméletvesztés első jelei közé tartozik. 

Nos, a felépülés hosszú hónapokig is eltarthat. A sebészeti beavatkozásról, a Stuttgartban elvégzett operációról az orvosi titoktartás miatt részleteket nem lehet tudni. Valószínűsíthető, hogy a műtétnél nem kívülről vágták fel a játékos arcát, hanem a szájüregén keresztül végezték el a beavatkozást, drótokkal, fémlemezekkel stabilizálták az elmozdult csontokat.

A TELJES CIKKÜNKET ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás tizenegyest rontott a párbajban, nem az AEK nyerte meg a görög Szuperkupát

Légiósok
Tegnap, 21:31

Máris kupagyőztes lehet Varga Barnabás és Vitális Milán

Légiósok
Tegnap, 12:53

Varga Barnabásék bolgár vagy kazah ellenféllel találkoznak a BL-playoffban

Bajnokok Ligája
2026.08.03. 12:21

Varga Barnabásék háromgólos győzelmet arattak; Mocsi Attila góllal vette ki a részét a Rizespor győzelméből

Légiósok
2026.08.02. 22:11

Vb-bronzérmes csapattársat kapott Varga Barnabás – hivatalos

Légiósok
2026.07.29. 12:31

Andy Diouf parádés góljaival fordított az Inter a Karlsruhe ellen – videók

Minden más foci
2026.07.26. 19:07

Varga Barnabás duplázott az AEK Athén felkészülési mérkőzésén

Légiósok
2026.07.26. 17:15

Marco Rossi: Spanyolország megérdemelten lett világbajnok!

Magyar válogatott
2026.07.23. 09:37