Vb 2014: Nem érdemeltek vereséget a bolgárok - Buffon

Vágólapra másolva!
2012.09.08. 12:42
Címkék
Gianluigi Buffon, az olasz labdarúgó-válogatott kapusa méltatta a bolgár együttest, miután világbajnoki selejtezőn csak 2–2-es döntetlent értek el Szófiában.

„A kilencven perc alapján nem érdemeltek vereséget. Az utolsó húsz percben, amikor De Rossi sérülése miatt tíz emberrel játszottunk, még az is benne volt, hogy kikapunk – dicsérte az ellenfelet Buffon. – Természetesen a nyitó mérkőzésen a három pont volt a célunk, de az idegenbeli döntetlen sem katasztrófa.”

A találkozón fél óra elteltével Manolev távoli lövésével szerezték meg a vezetést a hazaiak, 25 méteres próbálkozása után a labda az ötösön felpattanva csapta be a kapust.

„Az első gól furcsa volt, próbáltam az utolsó pillanatig kivárni, hogy hova érkezik, ám aztán átpattant a kezem felett. Csinálhattam volna jobban is, ez nyilvánvaló” – tette hozzá az olasz kapuvédő.

„Bulgária jól futballozott, megmutatta, hogy tiszteletre méltó csapata van, de mi is naggyá tettük a hazaiakat, miután sok kontrát engedélyezve önbizalmat adtunk nekik. Nem becsültük alá Bulgáriát, játszottunk már elég mérkőzést ahhoz, hogy tudjuk, nem könnyűek ezek a mérkőzések.”

LABDARÚGÓ VB 2014, EURÓPAI SELEJTEZŐK
B-CSOPORT
BULGÁRIA–OLASZORSZÁG 2–2 (1–2)
Szófia.
Bulgária: Mihajlov – J. Minev, V. Minev, I. Ivanov, Manolev – Bodurov, Gadzsev (Szarmov, 79.), G. Milanov, Djakov, Gargorov (Micanszki, 61.) – I. Popov (Tonev, 81.). Szöv. kapitány: Luboszlav Penev
Olaszország: Buffon – Ogbonna (Peluso, 68.), Barzagli, Bonucci – Maggio, Marchisio, Pirlo, De Rossi, Giaccherini (Diamanti, 64.) – Giovinco (Destro, 73.), Osvaldo. Szöv. kapitány: Cesare Prandelli
Gólszerző: Manolev (30.), Milanov (66.), ill. Osvaldo (36., 40.)

Legfrissebb hírek

Liverpooli számvetés a pirruszi győzelem után

Angol labdarúgás
18 perce

Brazília: Depay góljával kupagyőztes a Corinthians – egy zseniális csel után

Minden más foci
26 perce

Auston Barnes: Sokat jelent a Falco elleni siker

Kosárlabda
1 órája

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
1 órája

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
5 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
8 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
8 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik