Franciaország: Deschamps elégedett, Evra óvatos

Vágólapra másolva!
2012.11.15. 10:28
Címkék
Didier Deschamps, a francia válogatott szövetségi kapitánya büszke arra, hogy csapata a spanyolországi döntetlen után győzni tudott Olaszországban, miközben Patrice Evra rámutatott: van még hová fejlődnie a csapatnak.

„Az Európa-bajnok spanyol válogatott otthonában elért döntetlen után győztünk a másik döntős vendégeként, ami hatalmas eredmény – mondta Deschamps. – A meccs elején az olaszok fölénk nőttek, sokkal jobban mozogtak, veszélyesebbek voltak. A góljuk azonban felébresztett minket, és csak ezután játszottuk azt a focit, amit az elejétől elvártam. Támadni kezdtünk, a második félidő eleji cserék pedig még inkább felpörgették a játékot. Elégedett vagyok a játékosokkal, főleg a cserékkel, akik Spanyolországban is megváltoztatták a meccset."

Patrice Evra szerint az eredmény nem tükrözi, hol tart a francia válogatott, de mindenképpen jó úton jár. „Ez a győzelem feldobja a szurkolókat, de a 2010-es problémáink még éreztetik hatásukat, a győzelem ellenére nem vagyunk az olaszok szintjén. Ám nagyon jó úton járunk, Didier Deschamps nagyszerű edző, vele előre jutunk" – mondta a Manchester United védője.

Legfrissebb hírek

Vas Blanka második lett a zolderi terepkerékpáros versenyen

Kerékpár
13 perce

Vívás: Gachályi Gréta mosolygósan ülhet a karácsonyi asztalhoz

Utánpótlássport
49 perce

A Nyíregyháza január 2-án kezdi a felkészülést, majd Törökországba utazik

Labdarúgó NB I
51 perce

A spanyol gólkirály vette be a kapuját – Hosszú Kávé Szalóczy Pállal

Képes Sport
57 perce

Vitek Dárius jövőre is szeretné „kibirkózni” magából a maximumot

Birkózás
1 órája

RB Leipzig: korábbi alapember távozik, egy fiatal visszatér, egyiptomi együttműködés

Német labdarúgás
1 órája

NB I: Jordanov csodagólja, Tóth Barna lelkiereje, Klausz „nagy mentése”

Labdarúgó NB I
1 órája

Harminckét évesen visszavonul az olimpiai bajnok brazil középpályás

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik