Vb 2014: a FIFA aggódik a Sao Pauló-i stadionhelyzet miatt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.05.08. 17:19
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) aggodalmának adott hangot, mert a jelenlegi állás szerint a jövő évi világbajnokság egyik helyszíne, a Sao Pauló-i stadion nem készül el a decemberi határidőig.

Annak a hat vb-stadionnak az átadására, amelyben az idei Konföderációs Kupán nem rendeznek mérkőzéseket, a FIFA decemberig adott határidőt a braziloknak, s most leszögezte: nem fogad el csúszást.

„Az érintett városok vezetői, a kormány, illetve a stadionok tulajdonosai is tisztában vannak a határidővel, tudják, hogy a FIFA nem köt kompromisszumot ebben a kérdésben, annak érdekében, hogy ne kerüljön veszélybe a labdarúgás csúcseseménye” – áll a FIFA szerdai állásfoglalásában.

A nemzetközi szövetség azért adott ki közleményt, mert a brazil média olyan értesüléseket szerzett a Sao Pauló-i stadion kivitelezőjétől, hogy a munkálatok egy-két hónapot csúszhatnak.

A FIFA az idei Konföderációs Kupa arénáit illetően elnézőbbnek mutatkozott, s szinte minden helyszínen elfogadott kisebb-nagyobb késlekedést. A riói Maracana Stadionban például csupán tíz napja rendezték a nyitómeccset, ráadásul úgy, hogy csupán két kapunál zajlott a beléptetés. Recifében jövő kedden, míg Brazíliavárosban négy nappal az után adják át a létesítményeket.

A Konföderációs Kupára június 15. és 30. között kerül sor, a mérkőzéseket Brazíliaváros, Rio de Janeiro és Recife mellett Belo Horizontében, Fortalezában és Salvadorban rendezik.

Legfrissebb hírek

Vb 2026: a leghűségesebb szurkolók 60 dollárért is kaphatnak jegyet

Foci vb 2026
2025.12.17. 09:45

Szoboszlai Dominiknál Arne Slot nyert volna a legjobb edző, Alisson Becker a legjobb kapus kategóriában a FIFA-szavazáson

Minden más foci
2025.12.17. 09:28

Szoboszlai Dominiknál Szalah, Marco Rossinál Yamal nyert volna a FIFA-szavazáson

Minden más foci
2025.12.16. 21:40

Az Aranylabda megnyerése után a FIFA-nál is az év legjobbja lett Ousmane Dembélé

Minden más foci
2025.12.16. 18:54

FIFA The Best-gála: fair play díjat kapott az életmentő csapatorvos

Minden más foci
2025.12.16. 12:07

Kedden tartja meg online gáláját a FIFA, átadják a Puskás-díjat is

Minden más foci
2025.12.14. 23:54

Fischer Mór, a béke sportnagykövete

Népsport
2025.12.14. 10:58

Elkezdődött a jegyértékesítés harmadik szakasza a 2026-os vb-re

Foci vb 2026
2025.12.11. 21:07
Ezek is érdekelhetik