Vb 2014: a Vidi-kapus szerint a kijutás lenne a csúcs

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.04. 10:57
Mladen Bozsovics, az NB I-ben ezüstérmet szerző Videoton labdarúgója fontos találkozóra készül hazája válogatottjával, az 50. mérkőzése előtt álló Montenegró ugyanis az ukránokat látja vendégül a 2014-es brazíliai világbajnokság selejtezőjében. A kapus előzetesen aláírná az egy pontot a pénteki meccsen, s véleménye szerint a csúcspontot jelentené, ha kijutnának a vb-re.
Bozsovics védte októberben a montenegróiak hálóját Ukrajnában, amikor is 1–0-ra a látogatók nyertek.„Bár még négy mérkőzés hátravan a vb-selejtezőkből, az ukránok elleni visszavágó lesz a legfontosabb – idézi a vijesti.me Mladen Bozsovicsot. – Egy győzelemmel óriási lépést tehetünk a világbajnokság felé. Hogy elfogadnám-e az egy pontot? Miért ne? Roppant veszélyes ellenféllel játszunk, amely különösen jól teljesít idegenben. Ezt már a Wembleyben és Lengyelországban is megmutatta. Ugyanakkor az a célunk, hogy nyerjünk.”„Fontos, hogy jól kezdjük az összecsapást, mert ez mostanában nem mindig sikerült, pedig minden adott, hogy mi szerezzünk vezetést.”A montenegrói válogatott Ukrajna ellen az 50. találkozóját fogja vívni (az első a Magyarország elleni 2–1 volt még 2007-ben).„Nagyon sokat fejlődtünk azóta, meccsről meccsre egyre erősebb lett a csapatszellem. Itt az idő, hogy a pontot feltegyük az i-re, a játékosok pályafutásának csúcspontja lenne, ha kijutnánk a vb-re” – fejezte be nyilatkozatát a Videoton kapusa.Montenegró hat fordulót követően 14 ponttal vezeti vb-selejtezőcsoportját Anglia előtt, míg Ukrajna egy mérkőzéssel kevesebbet játszva a negyedik helyen áll nyolc egységgel.
Legfrissebb hírek

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29

Fiatal csatárt vett kölcsön Óbudáról a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:55

Nikolics Nemanja önkormányzati tanácsadóként dolgozik a Videotonért – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:43

Nikolics Nemanja mégis szerepet vállalhat a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2025.09.01. 19:16

Újabb nagy skalpot gyűjtött be a Karcag, a Vidi is vereséggel távozott az újonc otthonából

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:20

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

Már a Vidi sem nyeretlen – három pontot ért a két rúgott gól

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:51

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
2025.08.18. 21:53
Ezek is érdekelhetik