Brazília: újabb kétszeres világbajnokot gyászol az ország

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.11.27. 21:32
null
Védekezésben és támadásban is világklasszis volt – Nílton Santos akcióban (Fotó: Reuters, archív)
Ebben az évben már a harmadik 1958-as és 1962-es világbajnok futballistát gyászolja Brazília: 88 éves korában elhunyt Nílton Santos, a Botafogo és a selecao legendája.

A riói születésű Nílton Santos a klubhűség mintaképe volt, egész pályafutását a Botafogo csapatában töltötte, 723 bajnoki mérkőzésen húzhatta magára a carioca csapat, 75-ször a brazil válogatott mezét. Négy világbajnokságra – 1950, 1954, 1958, 1962 – nevezték, az utóbbi hármon meghatározó tagja volt a válogatottnak, 1958-ban és 1962-ben világbajnok lett. 2004-ben a legjobb 125 élő futball-legenda közé választották, tagja a 20. század legjobb csapatának.

Nílton Santos a mai brazil szélső hátvédek elődje és úttörője, a korszakban szokatlan aktivitással segítette csapata támadójátékát. A modern szélsőhátvéd-iskola egyik megteremtőjének számít. Becenevét – az Enciklopédia – hatalmas futballtudásáról kapta. A Brazil Labdarúgó-szövetség Nílton Santos halála és a Corinthians stadionjában történt, halálos áldozatokat követelő tragédia miatt gyászszünetet rendelt el a következő mérkőzésekre.

Nílton Santos – túloldali hátvédtársa, Djalma Santos (július 23.) és a kapus, Gilmar (augusztus 25.) után – a harmadik 1958-as és 1962-es világbajnok, aki 2013-ban hunyt el. Az 1958-ban vb-címet szerző brazil válogatott legendás hátvédsorából így már csak a centerhalf-csapatkapitány, Hilderaldo Bellini van életben.

Legfrissebb hírek

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
17 órája

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
2026.09.25. 15:31

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Gyász: elhunyt Ronald Koeman felesége

Minden más foci
2026.09.16. 11:35