Vb 2018: A labdarúgás tartozik Messinek egy világbajnoki címmel – Sampaoli

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.06.16. 13:08
null
Sampaoli kapitány tudja, hogy Messin túl nagy a teher (Fotó: AFP)
Túl nehéz terhet cipel magán Lionel Messi, akinek ez a világbajnokság lesz talán az utolsó lehetősége arra, hogy komoly tornát nyerjen az argentin válogatottal.

 

 

Vb 2018: Bilic számára Modric a világ legjobb középpályása

A Barcelona szupersztárja az elmúlt négy évben háromszor is közel állt a válogatottal a sikerhez, ám 2014-ben kikapott a vb-döntőben a németektől, 2015-ben és 2016-ban pedig Chilével szemben maradt alul a Copa América fináléjában. Messit ez annyira megviselte, hogy ha rövid időre is, de visszavonult a nemzeti csapattól.

A Kicker két napja arról írt, kevés jel mutat arra, hogy Argentína idén ismét döntőbe jut, a válogatott ugyanis túlságosan függ Messitől, míg a védelem és a középpálya túl gyenge. Ezt fogalmazta meg találóan Jorge Sampaoli szövetségi kapitány: „Ha Leo jó hangulatban van, sokkal inkább irányítja a válogatottat, mint én.”

Az albiceleste szakvezetőjeáprilisban megjelent könyvében ennél is bővebben írt Messi szerepéről. Akkor egy metaforikus képpel próbálta meg illusztrálni a nyomást, ami a szurkolók és a sajtó miatt az ötszörös aranylabdásra nehezedik. Úgy fogalmazott, hogy Messi egy pisztolyt szorít a fejéhez, amit világbajnokságnak hívnak. Ha nem nyeri meg, akkor a fegyver elsül, ő pedig meghal.

„Az tény, hogy a labdarúgás tartozik neki egy világbajnoki címmel. És úgy érzem, Oroszországban lesz esélyünk megszerezni azt” – mondta.

Legfrissebb hírek

Scaloni mindent megtett, hogy a kapitánysága alatt legyen Messi búcsúmeccse

Minden más foci
9 órája

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
2026.09.22. 14:27

Barca-ünnep lesz Messi tiszteletére

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 16:46

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
2026.09.21. 07:18

BraMessimó! – Lionel Messi argentin mezben

Képes Sport
2026.09.17. 19:03

David Beckham: Messinek kellene megnyernie az Aranylabdát, nem Kane-nek

Minden más foci
2026.09.17. 15:12

Messi megszerezte 100. gólját az Inter Miamiban, újabb trófeát nyert

Minden más foci
2026.09.17. 08:53