A szegényeknek ez nem vigasz, de Mexikóváros egyre gazdagabb

„Ez a kiszorítás vébéje” – ezzel az üzenettel foglaltak el tüntetők egy forgalmas mexikóvárosi autóutat tavasszal. A demonstráció nem egyetlen beruházás vagy döntés ellen irányult, sokkal inkább egy olyan folyamat ellen, amelynek következtében a lakbérek emelkednek, a hagyományos közösségek felbomlanak, és egyre több helyi lakos kényszerül arra, hogy elhagyja saját városrészét. Ebből is kiolvasható, hogy a lakhatási válság ma Mexikóváros egyik legfontosabb társadalmi kérdése.

A világbajnokság társházigazdájaként a mexikói főváros ezekben a hetekben a világ figyelmének középpontjában áll. A turisták a történelmi belvárost, a Roma és a Condesa negyed kávézóit, éttermeit és kulturális helyszíneit fedezik fel, miközben a helyiek közül egyre többen érzik úgy, hogy éppen ezekből a városrészekből szorulnak ki. Az utcákon sétálva nem nehéz megérteni, miért vált ez a két városrész a dzsentrifikáció jelképévé. Az egykori lakóövezetekben ma új hullámos kávézók, közösségi irodák, dizájnüzletek és nemzetközi éttermek sorakoznak egymás mellett, a külföldről érkezőt könnyedén elvarázsolja az itteni forgatag. 

A modern városnegyedekből kiszorulnak a kispénzűek

Wilfrido Gómez, az Iberoamericana Egyetem professzora szerint a helyiek kiszorulásához vezető folyamat jóval összetettebb annál, minthogy kizárólag az Airbnb vagy a világbajnokság számlájára lehessen írni.

 „A lakhatási helyzet egyik legfontosabb problémája a dzsentrifikáció – mondta a professzor a Nemzeti Sportnak. – Ez különösen az olyan magas értékű területeken figyelhető meg, mint Mexikóváros történelmi központja, a Roma vagy a Nar­varte negyed. Ezek olyan kerületek voltak, ahol korábban egy átlagos lakos is képes volt megfizetni a lakhatást, az utóbbi években azonban a turizmus növekedése és a külföldiek fokozott jelenléte miatt jelentősen megnőtt a kereslet. A rövid távú szálláskiadás terjedése tovább fokozta a folyamatot, sok tulajdonos inkább turistáknak adja ki az ingatlanját, vagy egyszerűen megszabadul a korábbi bérlőktől. Közben a történelmi központ modernizációja is hozzájárult ahhoz, hogy a lakbérek és az ingatlanárak folyamatosan emelkedjenek. Ezzel párhuzamosan a szolgáltatások drágulnak, a környék felértékelődik, és egyre több ember kénytelen elhagyni azt a városrészt, ahol korábban élt.”

A mexikói kormány és a főváros vezetősége az elmúlt időszakban több intézkedéssel próbálta fékezni a folyamatot, a szakértők szerint azonban ezek legfeljebb részleges megoldásokat kínálnak.

„A városvezetőség nemrég szabályozta, hogy a bérleti díjakat évente legfeljebb három százalékkal lehessen emelni. Ez valamelyest megakadályozza, hogy a tulajdonosok korlátlanul növeljék az árakat és kiszorítsák a lakosságot, viszont ez önmagában nem oldja meg a problémát. A lakhatás iránti kereslet óriási, az emberek szeretnének a munkahelyük közelében élni, a lakások ára viszont folyamatosan nő. Mexikóváros ma már a világ egyik legdrágább lakáspiacává vált, az ingatlanárak gyorsabban emelkednek, mint az infláció. Vannak programok megfizethető lakások építésére, de ezek legfeljebb enyhítik a problémát. A kiszorítás alapvető okait nem sikerült megszüntetni.”

A vita középpontjában gyakran az Airbnb áll. A rövid távú lakáskiadás támogatói szerint a platform új bevételi lehetőséget kínál a tulajdonosoknak, bírálói viszont úgy látják, hogy a lakások egy része kikerül a hosszú távú bérleti piacról, ami tovább szűkíti a kínálatot és felhajtja az árakat. Wilfrido Gómez azonban óvatosabb az egyszerű magyarázatokkal.

 „Fontos megérteni, hogy a kiszorítás nem az Airbnb megjelenésével kezdődött, már korábban is zajlott egy városi átrendeződés. A nagyvállalatok, a bevásárlóközpontok, a kereskedelmi fejlesztések és az ingatlanberuházások fokozatosan alakították át a várost. Bizonyos területeken a hagyományos néprétegek jelenléte egyszerűen akadályt jelentett a magasabb profitot termelő fejlesztéseknek. Az Airbnb ugyanazt a logikát követi, mint amit korábban más gazdasági szereplőknél is láttunk: koncentrálja az erőforrásokat és növeli a nyomást a helyi lakosságon. Nem ez a szállásközvetítő platform idézte elő a folyamatot, de jelentősen felgyorsította. A rövid távú lakáskiadás iránti igény tovább növelte az ingatlanok értékét, ezért a kiszorítás ma gyorsabban zajlik, mint korábban bármikor.”     

A sarkon lévő családi boltok helyét átvették az üzletláncok

A professzor szerint a lakhatási válság nem önálló jelenség, hanem ugyanannak a gazdasági folyamatnak a része, amely korábban más területeken is végbement Mexikóban.

„Korábban Mexikóban szinte minden sarkon működött egy családi kisbolt, ezek az üzletek a helyi gazdaság részei voltak. Amikor megjelentek a nagy láncok, az Oxxo vagy a 7-Eleven üzletei, fokozatosan kiszorították a kisvállalkozásokat. A gazdasági tevékenység egyre kevesebb szereplő kezében összpontosult. Az Airbnb hasonló logikát követ. A lakások egy része néhány nagy szereplő kezében koncentrálódik, miközben a korábbi lakók kiszorulnak. Ezért állítom, hogy nem az Airbnb hozta létre a problémát, hanem felgyorsította a folyamatot, amely már korábban is létezett.”

A kutatóknak is nehezen hozzáférhető adatok alapján készült egyik legfontosabb közelmúltbeli oknyomozás szintén erre mutat rá.

 „A Quinto Elemento Lab kutatása nagyon fontos, mert olyan adatokhoz jutott hozzá, amelyekhez mások korábban nem. Az egyik legfontosabb megállapítása szerint az üzemeltetők egy százaléka koncentrálja a rövid távú lakáskiadási piac bevételeinek körülbelül húsz százalékát – ez jól mutatja, hogy a piac nem annyira szétaprózott, mint sokan gondolják. Nemcsak magánszemélyekről van szó, hanem cégekről és nagyobb szereplőkről is, amelyek jelentős mennyiségű ingatlant kezelnek.”

A lakhatási válság hátterében azonban nem kizárólag a rövid távú lakáskiadás áll. A város fejlődése önmagában is felhajtja az árakat.

 „Az ingatlanárak emelkedésének egyik legfontosabb oka a kontrollálatlan ingatlanfejlesztés. Az új lakóparkokat rendszerint bevásárlóközpontok, kereskedelmi létesítmények és különböző szolgáltatások követik. Ezek növelik a környék presztízsét és az ingatlanok értékét, hiszen ha egy lakás közel van egy nagy parkhoz, új bevásárlóközponthoz vagy jól megközelíthető tömegközlekedési csomóponthoz, az automatikusan megjelenik az árában. Én magam is láttam ezt a saját környékemen: új üzletek nyíltak, felújították a közparkokat és a sportlétesítményeket, és ez már önmagában elég volt ahhoz, hogy jelentősen megugorjanak az ingatlanárak. A lakhatás értékét ma nagyrészt az határozza meg, milyen szolgáltatások érhetők el a közelben, milyen gyors a közlekedés, és mennyire van közel a város gazdasági központjaihoz.”     

A változás különösen látványos a város középső kerületeiben. Számos korábbi lakóépületet újítottak fel vagy alakítottak át, miközben a környék kereskedelmi kínálata jelentősen megváltozott. A fejlesztések növelték az életminőséget, egyúttal tovább emelték a belépési küszöböt azoknak, akik itt szeretnének lakni. A drágulás leglátványosabb következménye talán az, hogy egyre többen kénytelenek a város peremére költözni, miközben a munkahelyük továbbra is a központban található.

 „Amikor az emberek már nem tudják megfizetni a lakást a munkahelyük közelében, egyre távolabbra szorulnak. A fizetések nem emelkednek olyan ütemben, mint a lakhatási költségek, ezért sokan kénytelenek olcsóbb környékre költözni, ahonnan akár három-négy órát is utaznak naponta. Ez nemcsak gazdasági kérdés, fizikai és érzelmi terhet is jelent az embereknek, mivel több időt töltenek közlekedéssel és kevesebbet a családjukkal. Ráadásul a közlekedési rendszer sem képes mindig kielégíteni az igényeket: nagy a kereslet, kevés a kapacitás, és az infrastruktúra állapota sem mindenhol megfelelő, így a lakhatási válság végső soron az életminőség romlásához vezet.”     

A régi közösségi életnek ma már nyoma sincs…

A lakhatási válságot gyakran számokkal próbálják leírni: emelkedő lakbérekkel, ingatlanárakkal vagy a rövid távú kiadásban eltűnő lakások számával. Wilfrido Gómez szerint azonban a folyamat legnagyobb vesztesége nem mérhető adathalmazból levont következtetésekkel – szerinte a dzsentrifikáció végső soron közösségeket bont szét.

„Mexikóban nagyon erős hagyománya van a közösségi életnek. A régi bérházak, az úgynevezett vecindadok és a történelmi negyedek nem egyszerűen lakóhelyek voltak, hanem olyan terek, amelyekben kulturális kapcsolatok, közösségek és közös identitások alakultak ki. Amikor a lakosságot kiszorítják ezekből a negyedekből, az emberek elköltözésével közösségek szívódnak fel. A történelmi központban vagy a La Merced környékén kialakult kulturális identitások fokozatosan feloldódnak: megszűnnek azok a kapcsolatok, amelyek korábban lehetővé tették az embereknek az önszerveződést és a közös fellépést. Helyükbe egy sokkal egységesebb, standardizált életforma lép. Ugyanazok az üzletláncok, ugyanazok a fogyasztási minták, ugyanaz a városi környezet jelenik meg újra és újra – ez nem pusztán lakhatási kérdés, hanem kulturális veszteség is egyben. A kiszorítás végső soron egyfajta megfosztás: nemcsak a lakóhelytől, hanem az identitástól és a közösségi kapcsolatoktól.”     

Nem véletlen, hogy a demonstrációk résztvevői nem kizárólag a lakbérek emelkedése ellen tiltakoznak. A transzparenseken ugyanúgy megjelenik a közösségek eltűnése, a városrészek átalakulása és a helyiek kiszorulása miatti aggodalom. A vita nem pusztán gazdasági kérdés, hanem arról is szól, hogy Mexikóváros kinek a lakhelye lesz a jövőben.

A világbajnokság előtt sokan arra számítottak, hogy Mexikóvárosban elszabadulnak a szállásárak. Az első előrejelzések jelentős drágulást mutattak: egyes elemzések szerint a mexikóvárosi szállodák átlagára a tavalyi 170 dollárról közel 600 dollárra emelkedett a vb-időszakra, miközben az Azték Stadion közelében akadtak olyan szobák is, amelyekért a megszokott ár többszörösét kérték el. A Sports Business Journal szerint a mexikói rendező városokban tapasztalni a legnagyobb áremelkedést. A rövid távú lakáskiadás piacán szintén jelentős változások történtek. Az AirDNA adataira hivatkozó El País szerint Mexikóvárosban 2023 és 2026 között mintegy harminc százalékkal nőtt az Airbnb-kínálat, a hirdetések száma tizennyolcezerről közel huszonnégyezerre emelkedett, míg Guadalajarában ötven, Monterreyben pedig csaknem százszázalékos bővülést mértek. A várakozásokkal ellentétben ugyanakkor nem minden szállásadó járt jól. Több piaci elemzés szerint a világbajnokságra időzített kínálatnövekedés részben túlkínálathoz vezetett, így a remélt extraprofit sok esetben elmaradt. Az Airbnb adatai szerint Mexikó továbbra is a torna legolcsóbb rendező országai közé tartozik: a három házigazda városban egy vendég átlagosan nagyjából 60-65 dollárból találhatott szállást éjszakánként, ami jóval alacsonyabb az amerikai és kanadai helyszíneken tapasztalt áraknál.

Nemcsak a lakhatási válság miatt vonultak utcára az elmúlt hetekben Mexikóvárosban. A világbajnokság rajtja előtt a CNTE (Coordinadora Nacional de Trabajadores de la Educación) tanárszakszervezet is igyekezett kihasználni a nemzetközi figyelmet, hogy nyomást gyakoroljon Claudia Sheinbaum kormányára. A pedagógusok a 2007-es nyugdíjreform visszavonását, kedvezőbb nyugdíjfeltételeket és béremelést követeltek, miközben csaknem három héten át táboroztak a főváros központjában, a Zócalón. A demonstrációk a világbajnokság szervezőinek is fejfájást okoztak. A tanárok több alkalommal az Azték Stadion környékén is megjelentek, és a torna nyitánya előtt felvetődött annak lehetősége is, hogy akcióikkal megzavarják a mérkőzések lebonyolítását. Végül erre nem került sor, a konfliktus azonban hetekig meghatározta a mexikói belpolitikai napirendet. A CNTE június 20-án jelentette be, hogy 19 nap után felszámolja a Zócalón kialakított táborát és ideiglenesen visszavonul. A szervezet ugyanakkor hangsúlyozta: nem tekinti lezártnak a küzdelmet, és a későbbiekben új formában folytathatja a tiltakozást.