Hátul hat spanyol, elöl csupa világsztár – íme, a vb szubjektív álomcsapata!
KAPUS: UNAI SIMÓN
Nyilvánvaló választásnak tűnik, hiszen övé lett a torna aranykesztyűje, nyolc mérkőzésen egyedül a belga Charles De Ketelaere tudta bevenni a kapuját a negyeddöntőben. Ugyanakkor megjegyzendő, hogy a spanyol válogatott védelme olyan magabiztossággal tette a dolgát előtte, hogy az Athletic Bilbao kapusának vajmi kevés dolga akadt. Ám ugyanez Simónról is elmondható, aki szinte korlátlan úr volt a tizenhatoson belül a beíveléseknél – talán ez helyezte David Raya elé Luis de la Fuente szövetségi kapitány rangsorában –, s szinte mindig jól mérte fel a helyzetet, ha lábbal kellett játékba avatkozni. Ennek érzékeltetetésére talán elég a döntő egyik legemlékezetesebb momentumát felidézni, amikor egy hosszú indításnál Lionel Messi elől olyan magától értetődő pimaszsággal tisztázott, ami csak a legjobbak sajátja.
JOBBHÁTVÉD: PEDRO PORRO
Eleinte úgy tűnt, Marcos Llorente mögött a borzalmas szezont maga mögött tudó Tottenham Hotspur szárnyvédője csak a második számú választása lesz Luis de la Fuentének. Porro a csoportkörben csak a szaúdiak elleni habkönnyű győzelem alkalmával volt kezdő, ám az egyenes kieséses szakaszban az osztrákok ellen már ő kapott helyet a jobbhátvéd pozíciójában, és megszolgálta a bizalmat. Gyakorlatilag mindegy volt, hogy Joao Félix, Rafael Leao, Leandro Trossard, Bradley Barcola vagy éppen Nico González jött szembe – mindegyikükkel szemben hihetetlen határozottsággal védekezett, mindemellett a támadásoknál a középpályára fellépve mindig megfelelő passzopciót biztosított. Noha előtte Ausztria ellen is gólt szerzett, az ő nagy pillanata az elődöntőben, a franciák ellen jött el, amikor a félterületből egy kényszerítő után kapura törve bebiztosította a győzelmet.
JOBB OLDALI BELSŐ VÉDŐ: PAU CUBARSÍ
Az ő „beválogatásánál” sem volt nehéz dolgunk. A Barcelona ifjú zsenije tizenkilenc évesen tanárian dirigálta a La Roja védelmét, helyezkedését futballtankönyvekben lehetne oktatni, s koncentrációs képességére mi sem jellemzőbb, mint hogy az első perctől az utolsóig végigjátszotta a világbajnokságot. Játékintelligenciája, technikai tudása csak a legnagyobbakéhoz mérhető, s bár 184 centis magasságával finoman szólva sem emelkedik ki a középhátvédek mezőnyéből, fejjel sem igazán hozható zavarba. A labdakihozataloknál pedig már most nagyon kevesen érhetnek a nyomába. Az ő és társai dicséretét mindennél ékesebben zengi, hogy az elődöntőben Kylian Mbappéék, a fináléban a Lionel Messi vezette argentinok sem tudtak komoly zavart kelteni a spanyol hátsó alakzatban – dél-amerikaiak ellen sikerült úgy védekezniük, hogy azok a hosszabbítás második félidejében lőjenek először kapura…
BAL OLDALI BELSŐ VÉDŐ: AYMERIC LAPORTE
Régi futballigazság, hogy ami működik, azt ne bontsuk meg: az Athletic Bilbao bekkjének az All Star-csapatba állításával ezt az elvet követtük. A harminckét éves játékost talán nem áldották meg olyan képességekkel az égiek, mint Cubarsít, de keménységével, határozottságával tökéletes kiegészítője volt a Barcelona zsenijének. Nem beszélve arról, hogy Unai Simónt kevesen ismerik nála jobban, ami ismét csak sokat segített a védelem összhangjának megteremtésében. Bár a két belső védő közül kétségkívül Cubarsí a kreatívabb, a világbajnokságon neki nem jött össze a gólpassz, Laporte-nak viszont igen, aki a Szaúd-Arábia elleni csoportmeccsen fejjel szolgálta ki Mikel Oyarzábalt.
BALHÁTVÉD: MARC CUCURELLA
Annak, hogy a spanyol válogatott kivétel nélkül dominálni tudott, kiváló középpályássorán kívül nagyban belejátszott szélső védőinek teljesítménye is, akik amellett, hogy kitűnően ellátták védekező feladatukat, általában a félterületbe belépve segítették a támadásokat, illetve a labdavesztés utáni visszatámadáskor hozzájárultak ahhoz, hogy az ellenfél labdakihozatalát a középpályán sűrű hálót szőve gyakorlatilag lehetetlenné tegyék. Marc Cucurella, aki a vb-felkészülést még Chelsea-játékosként kezdte, a világbajnokságot viszont már Real Madrid-focistaként fejezte be, gyakorlatilag tökélyre fejlesztette az „inverz szélsőhátvéd” szerepkörét, s számtalan fontos szerelése és mentése mellett három gólpasszt is kiosztott. Könnyű választás, a torna balbekkjeinek mezőnyéből senki még csak meg sem közelítette a teljesítményét. José Mourinho, a Real nemrégiben kinevezett régi-új vezetőedzője alighanem most dörzsöli a tenyerét. Cucurella nevelőklubjánál, a Barcelonánál pedig minden bizonnyal a fejüket fogják, hogy 2020-ban nem egészen 12 millió euróért elkótyavetyéltek egy ilyen remek labdarúgót…
VÉDEKEZŐ KÖZÉPPÁLYÁS: RODRI
Remek helyezkedés, elegancia, higgadtság, tökéletes technikai képzettség – mintha a 2010-es világbajnok Sergio Busquets reinkarnációját látnánk a pályán. Nem véletlenül: a Barca legendás „szűrőjéhez” hasonlóan Rodri is a La Masía terméke, akit méltán választottak meg az amerikai–kanadai–mexikói rendezésű torna MVP-jének – hogy a major sportokból átmentett kifejezést használjuk. A 2024-es aranylabdás csapatkapitány igazi vezére volt a spanyol válogatottnak, diktálta a játék tempóját, attól függetlenül, hogy sem gólja, sem gólpassza nem volt a tornán, szinte nem volt támadás, amely nem ment volna rajta át, arról nem is beszélve, az ellenfelek hány próbálkozását akasztotta meg, hol Pedri, hol Fabián Ruiz vagy esetleg Mikel Merino oldalán – a döntő hosszabbításában aztán a 99. percben átadta a helyét a lényegesen frissebb Martín Zubimendinek. Rodrinak ráadásul nagyon mélyről kellett visszakapaszkodnia a csúcsra, hiszen 2024 őszén keresztszalag-szakadást szenvedett, s felépülése óta is több sérülése volt – ez még értékesebbé és becsülendőbbé teszi a világbajnokságon nyújtott teljesítményét.
JOBB OLDALI TÁMADÓ KÖZÉPPÁLYÁS: JUDE BELLINGHAM
Aki középpályás létére hét gólt szerez egy világbajnokságon a bronzérmes angol válogatottban, s ezzel Gary Lineker rekordját adja át a múltnak, az méltó arra, hogy bekerüljön a vb álomcsapatába. De nemcsak ezért esett választásunk Real Madrid szupersztárjára, hanem azért is, mert – különösen a torna második szakaszában – 23 éves létére felnőtt Harry Kane mellé, és igazi vezére tudott lenni a „háromoroszlánosoknak”. Míg a világbajnokság elején inkább a Bayern centere szállította a gólokat, az egyenes kieséses szakaszban Bellingham taposott a gázpedálra, s a Mexikó és Norvégia elleni szerzett dupláival döntő érdemeket szerzett abban, hogy a britek bejutottak a legjobb négy közé. Az argentinok ellen látott „fékezett habzású” Tuchel-csapatban ő sem tudott igazán érvényesülni, ám a harmadik helyért vívott meccsen, amikor úgy nézett ki, hogy a franciák 4–0-s hátrányból akár ki is egyenlíthetnek is, a német szakember pályára küldte, s sikerült is változást hoznia a találkozó menetébe. A mérkőzést végleg lezáró gólja pedig Puskás-díjért kiált.
BAL OLDALI TÁMADÓ KÖZÉPPÁLYÁS: MICHAEL OLISE
Angliában alighanem átkozzák a napot, amikor a Bayern francia-angol kettős állampolgárságú játékosa nem az ő válogatottjukat választotta. A ballábas futballista a világbajnokságon ott folytatta, ahol a német csapatban abbahagyta, és nyolc meccsen hét gólpasszt osztott ki. Ezzel megdöntötte minden idők egyik legjobbja, Pelé rekordját, akinek az 1970-es mexikói világbajnokságon ez hatszor sikerült – a korrektség kedvéért: hat mérkőzésen. Az első hat vb-találkozón a franciák villámgyors passzkombinációikkal, pozícióváltásaikkal őrültbe kergették az ellenfelek védelmét, ebben pedig Olise-nek elévülhetetlen érdemei vannak. Az ő posztján a Barca középpályása, Dani Olmo is maradandót alkotott, ám nem tudott annyi gólhelyzetet kialakítani, mint a francia, igaz, csapata az elődöntőben elnémította a gallokat. Olise teljesítményére csupán egyetlen tény vet árnyékot: gólok tekintetében „néma” maradt. Pedig ha máshol nem, a bronzmeccsen, 4–3-as angol vezetésnél több hatalmas sansza is nyílt rá, hogy egyenlítsen, ám mindannyiszor csődöt mondott, ahogy az utolsó két meccsén a Didier Deschamps irányította gárda is.
JOBBSZÉLSŐ: LIONEL MESSI
A nyolcszoros aranylabdás ugyan teljesen kötetlen szerepkörben – a dél-amerikai futballszaknyelv az „enganche” (kapocs – a szerk.) néven emlegeti az ilyen támadó középpályást – játszott a világbajnokságon, de mi eredeti posztjára jelöltük, s a legkisebb kétség sem férhet ahhoz, hogy helye van az álomcsapatban. Minden idők egyik legjobb labdarúgója a mostani tornán is elképesztően eredményes volt, nyolc góllal terhelte meg az ellenfelek hálóját, s emellett négy gólpasszt is kiosztott. Messi gyakorlatilag már vb elején bejátszotta magát a Dream Teambe, hiszen Algéria ellen mesterhármassal nyitott – igaz sokak szerint piros lapot érdemelt volna csúnya belépőjéért – majd az osztrákokat is az ő duplájával győzte le az „albiceleste”. Az argentinok élő legendája Jordánia, a Zöld-foki-szigetek és Egyiptom ellen is betalált, ezután az ellenfelek erősödésével a gólok is elfogytak, de az elődöntőben az angolok elleni fordításnál két assziszttal „megcsinálta” a melót – a Lautaro Martínez fejére varázsolt beadásnál aligha lehetne tökéletesebbet mutatni. A döntőben aztán jóformán momentuma sem volt, de az vesse rá az első követ, aki ez ellen a spanyol válogatott ellen többet tudott volna letenni az asztalra. Főleg úgy, hogy a világbajnokság alatt töltötte be a 39. életévét.
KÖZÉPCSATÁR: ERLING HAALAND
Az egyetlen játékos az álomcsapatunkban, aki nem a legjobb négybe jutott csapatok valamelyikéből került be. A Manchester City szálfatermetű centerének teljesítménye magáért beszél: öt meccsen hét góllal terhelte meg az ellenfelek hálóját, ráadásul még egy gólpasszt is kiosztott. A hirtelenszőke gólgép 55 válogatott mérkőzésen 62 találatnál tart, s 25 évesen hol van még a vége? Bármennyire is tiszteljük a skandináv csapat tagjait, Haaland nélkül talán még a csoportkört sem élték volna túl Martin Ödegaardék, nem beszélve a nyolcaddöntőről, ahol a brazilok hiába alakítottak ki sokkal több helyzetet a norvégoknál, hiába produkáltak 2.62-es xG-t az európaiak 1.06-jával szemben, kiestek, mert nekik nem volt Haalandjuk. Az angolok már jobban tudták, hogyan húzzák ki a „szörny” méregfogát, aki nem is szerzett gólt, csapata pedig búcsúzott a vb-től. Bár az angoloknál 6 gólt szerző Harry Kane is esélyes lehetne a posztra, s kétségkívül nagyon sokat hozzátett a britek bronzérméhez, olyan hatással ő sincs nemzeti csapatának játékára, mint Haalandé a norvégokéra.
BALSZÉLSŐ: KYLIAN MBAPPÉ
A franciák csapatkapitánya, a világ labdarúgásának egyik első számú sztárja ezen a vb-n 10 góllal lett gólkirály – ez legutóbb 1970-ben Gerd Müllernek sikerült, igaz, neki nyolc helyett csak hat mérkőzés kellett ugyanennyi találathoz. A még mindig csak 27 éves Mbappé abszolút rekorderként 22 gólnál jár a világbajnokságokon, s mindezt három torna alatt „rakta össze” – ironikus, hogy csapata akkor tudta megszerezni a végső győzelmet, amikor „csak” négyszer volt eredményes. Mbappé csúcsát talán évtizedekig nem fogják megdönteni, a Real Madrid játékosa összességében mégsem lehet elégedett, mert ő és a csapata egyértelműen azért érkeztek, hogy megszerezzék harmadik címüket, ám a finisben először a spanyolok mosták le őket a pályáról, majd a bronzmeccs első félidejében az angolok küldtek nekik emlékeztetőt arról, hogy mint minden mást, a futballt is csak teljes szívvel érdemes csinálni. Csakúgy, mint Messit, a franciák csillagát is eredeti posztján vettük számításba, legfőképp azért, mert a balszélen nem volt túl nagy a konkurencia. Realos csapattársa, Vinícius Júnior ugyan jelentehetett volna alternatívát, de Carlo Ancelotti sebtében összerakott brazil válogatottja nem volt versenyképes a legjobbakkal szemben. Hogy Mbappét vigasztalja-e a 10 gól és a 4 gólpassz? Aligha, ám a „sztárok világbajnokságán” ennyi jutott neki.
