Már a 2028-as Eb-győzelem lebeg a világ legjobbjainak szeme előtt

Kétség sem férhet hozzá, hogy Spanyolország megérdemelten nyerte meg a 2026-os világbajnokságot. Bár a Zöld-foki-szigetek elleni 0–0-val kezdte a tornát, ezt követően szép, sokpasszos futballal ért fel 2010 után ismét a csúcsra. Lapunk a vb idején is megszólaltatta a helyszínről tudósító Fernando Sánchez Taverót, aki az As újságírójaként dolgozott az Egyesült Államokban. Miután hazaérkezett Spanyolországba, a Nemzeti Sportnak beszélt hazája válogatottjáról.

„Életre szóló élménnyel gazdagodtam az Egyesült Államokban. A válogatottat végigkísérni ezen az úton, a döntőt a helyszínen nézni, átélni a fantasztikus MetLife Stadion hangulatát, és közelről látni, amint a spanyol játékosok felemelik a trófeát… Még most is libabőrös leszek. Ami pedig a győzelmet illeti, nem is lehet kérdéses, hogy Spanyolország teljesen megérdemelten lett világbajnok. A torna legelejétől kezdve a miénk volt a legjobb csapat, amely kiegyensúlyozottan és remekül teljesített. Minden mérkőzésén a játék minden fázisát uralta, egy pillanatra sem tűnt sebezhetőnek.”

Azt nem mondhatjuk, hogy az argentinokkal ellentétben a spanyoloknak könnyű útjuk volt a döntőig, hiszen a kieséses szakaszban a nyolcaddöntőtől kezdve Portugáliával, Belgiummal, Franciaországgal és Argentínával találkoztak, a tornán mégis csak egy gólt kaptak (a belga Charles De Ketelaere talált be). Ráadásul olyannyira remekül zárt a spanyol védelem, hogy a fináléban Argentína a 105. percben próbálkozott először lövéssel, a kaput pedig a 120 perc alatt egyszer sem találta el.

„Spanyolország az elődöntőben Franciaországnál, majd a döntőben Argentínánál is egyértelműen jobb volt, mindkét mérkőzést maximálisan uralta. A fináléban a látottak alapján nagyobb különbséggel is nyerhetett volna, a két csapat közötti különbség az első perctől megmutatkozott. Hogy mi a válogatott titka? Az egyértelmű, hogy Luis de la Fuente szövetségi kapitány kulcsszerepet játszik a sikerben, jóllehet az együttes igazi ereje az egységben rejlik. Ez a csapat tényleg olyan, mint egy nagy család: összetartó, elkötelezett, segítőkész. No meg az összes futballista azonosul a kapitány elképzeléseivel.”

A spanyolok taroltak az egyéni díjak terén is, a világbajnokság legjobb játékosa Rodri, legjobb fiatalja Pau Cubarsí, legjobb kapusa pedig Unai Simón lett.

„Mindannyian maximálisan megérdemlik a díjat, Rodri volt a csapat agya, Cubarsí mindössze tizenkilenc évesen elképesztő teljesítményt nyújtott a védelemben, Unai Simón pedig rendre akkor mutatta meg klasszisát, amikor a legnagyobb szükség volt rá. Sokak szerint Messinek kellett volna kapnia az MVP-címet, de valójában nem volt rá esélye, mert a döntőben semmit sem csinált, Spanyolország teljesen kivette a játékból. A díjazottakon kívül Pedro Porro, Marc Cucurella, Aymeric Laporte és Dani Olmo emelkedett ki, ragyogó teljesítményt nyújtott.”

Spanyolország az elmúlt években uralja a válogatottfutballt, elvégre a világbajnokság előtt az Európa-bajnokságot és az olimpiát is megnyerte. Mi a következő célja?

„A kétezerhuszonnyolcas Eb megnyerése. Bár a legnagyobb kihívás az, hogy a jelenlegi szinten maradva a csapat minél inkább elnyújtsa a sikerkorszakot.”

Fernando Sánchez Taverónak nincs sok ideje a pihenésre, hamarosan kezdődik a klubidény, és a Real Madrid szak­írójaként vélhetően izgalmas hónapok elé néz.

„Sikeres lehet José Mourinho második vezetőedzői időszaka a Real Madridnál, de csak akkor, ha a klub teljes bizalmat, szabad kezet és valódi döntési jogkört ad neki. Az igazolások azt mutatják, hogy megkapja, s ha a vezetőség támogatása megmarad, ütőképes együttest alakíthat ki. Jelenleg Rodri megszerzésére kellene összpontosítani, ő a Real Madridba akar szerződni – tökéletesen illeszkedne a csapatba.”

LUIS DE LA FUENTE: AZ ŐSZINTESÉGEN ALAPUL EZ A KIVÉTELES KAPCSOLAT

A spanyol válogatottat az Eb után a vb-n is a trónig vezető Luis de la Fuente interjút adott az As-nak. Beszélt többek között Ferran Torresről, Unai Simónról, valamint a 2010-es vb-győztes együttesről is.

– Sokak szerint ez az ön világbajnoksága volt.     
– Elpirulok, ha ezt hallom, de emlékeztetek mindenkit, hogy ez a nagyszerű spanyol csapat vb-je volt – mondta az As-nak adott interjújában Luis de la Fuente, a világbajnok spanyol válogatott 65 esztendős szövetségi kapitánya. – Ez az együttes elszántságot, erőt és magabiztosságot sugárzott, a döntőben pedig egyértelműen jobbak voltunk Argentínánál, amely a kapunkat sem találta el. Érdekes, mert még így is le tudott volna győzni minket, ha Pau Cubarsí felszabadítása nyomán a kapunkba pattan a labda…

– Egyetlen gólt kaptak a tornán, ez elképesztő statisztikai adat.     
– Ehhez hozzátenném, hogy csak tízszer találták el a kapunkat. Ez azért van, mert nagyszerűen kidolgoztuk a csapatvédekezésünket, amelyből mind a tizenegy játékosunk kiveszi a részét. Kiegyensúlyozott válogatott a miénk, sok gólt szerzünk és keveset kapunk.

– Semmi kétsége sem volt csapatával kapcsolatban?     
– Semmi. Még a Zöld-foki-szigetek elleni gól nélküli döntetlen után sem. Tudtam, hogy ez egy folyamat, és napról napra jobbak leszünk – ebben az egy hónapban semmilyen problémánk sem volt.

– A vb első meccse után sokat változtatott a csapatán. Miért?     
– Először is van egy nagyszerű stábom, amelynek tagjaival elemezzük és tanulmányozzuk a részleteket, és van hatodik érzékem is… Összeáll a fejemben a kezdőcsapat, azután látom, mi hogyan alakul, jönnek az edzések, s velük együtt a megérzések. És persze sohasem lehet előre tervezni az esetleges sérüléseket, eltiltásokat, szóval bármikor módosulhat az edzői stáb eredeti terve.

– A döntő hosszabbításában nem volt kockázatos becserélni az addig még nem játszó Eric García, Martín Zubimendi duót?     
– Nem, mert tudtam, hogy remekül megoldják a feladatukat. Akár a kezdőbe is bekerülhettek volna. Bánt, hogy nem tudok minden játékosnak megfelelő mennyiségű játékpercet adni, hiszen valamennyien megérdemlik, hogy pályán legyenek. Ha már Zubimendi szóba került: két éve az Eb-döntőben a szünetben állt be, és ragyogóan játszott – akárcsak most, a világbajnoki döntőben,

– Mi a véleménye a vb-aranyat érő gólt szerző Ferran Torresről?     
– Nagyon örültem neki. Hogy miért? Az igazságérzetem miatt. Nem szeretem, ha valakit indokolatlanul támadnak, a rosszindulatot pláne nem – márpedig ő kapott mindkettőből… Az élet szerencsére mindig lehetőséget ad arra, hogy megmutassuk, mi rejlik bennünk valójában. Ferran Torres nagyszerű statisztikákkal büszkélkedhet klubcsapatában, a Barcelonában, valamint a válogatottban is, a gól per meccs mutatója kiváló, kicsit Álvaro Moratáéra emlékeztet. Örülök, hogy az őt ért támadások után azt mondhatja: itt vagyok!

– Rengeteg kritikát kapott Unai Simón szerepeltetése miatt, sokak szerint David Raya és Joan García is jobb kapus nála.
– A kapusposzt különleges. Itt nem lehet cserélgetni, nem lehet meccsenként mást betenni. A világ öt legjobb kapusából három a mi keretünkben szerepel, mindannyian megérdemelnék a játéklehetőséget. Sok mindent elárult az a kép, amikor a döntő lefújása után hárman megölelték egymást. De van más példa is: Alejandro Grimaldo és Marc Cucurella jó barátok, Pedro Porro és Marcos Llorente pedig a vb idején folyamatosan együtt voltak, pedig posztriválisok.

– Tetszik az összehasonlítás a 2010-es vb-győztes csapattal?
– Nagyon sokat változott a futball az elmúlt tizenhat évben. Nem szeretem a tiki-taka kifejezést, mert ez időnként pejoratívan hangzik, ennek ellenére valósággal beleivódott a spanyol futballba – az a csapat ezzel köthető össze. Először a kluboknál, majd a válogatottban mutatkozott meg. Alapvetően ugyanaz a modellünk, mint 2010-ben, csak kicsit fejlesztettük.

– Alacsony a válogatott átlagéletkora, így az Európa- és a világbajnoki győzelem után újabb sikerek következhetnek.     
– Fiatal, kiváló a csapatunk, és akik jönnek felfelé, ugyancsak ígéretesek – a jövő garantálva van. Nekem senki sem mondta, hogy a vb után visszavonul a válogatottól, de egyvalamit elárulhatok: senkinek sincs bérelt helye. Az utánpótlásban dolgozva gyerekek voltak még, amikor először találkozam velük, a szüleikkel, testvéreikkel együtt – ma már ismerem a feleségüket, gyerekeiket. Ők is tudják, ez a kivételes kapcsolat az őszinteségen alapul. Elérkezhet az idő, amikor mások kapnak lehetőséget, mindenki előtt nyitva áll az ajtó. Nem számít az életkor, Jesús Navas harminckilenc évesen még itt volt velünk. A 2030-as vb? Nem gondolok még rá. Most az őszi Nemzetek Ligája lebeg a szemem előtt, de titkon remélem, négy év múlva meg tudjuk ismételni ezt a sikert, mert ez a boldogság semmi máshoz sem hasonlítható.