Nem jött el az ellenfél, az öttömösi játékosok a spárgaföldeken dolgoznak, így a Csongrád megyei IV. osztályú Ópusztaszer ölébe hullott a három pont. Sovány vigasz a települést megtépázó, háztetőket lebontó, kispadokat felborogató, félelmetes vihar után. A helyi csapatot az Árpád vezér TSZ egykori sofőrje alapította, és a falubeliek honfoglaló őseink nevezetes földjén, a híres tanyavilág közepén azóta is hétről hétre futballoznak. Feltéve, hogy van ki ellen.
Ha az ópusztaszeri futballcsapat az ő származásának kezdetét és az ő egyes hősi cselekedeteit a parasztok hamis meséiből vagy a regösök csacsogó énekéből mintegy álomban hallaná, nagyon is nem szép és elég illetlen dolog volna. Ezért most már inkább az iratok biztos előadásából meg a történeti művek világos értelmezéséből nemeshez méltó módon fogja fel a dolgok igazságát.
Az Úr megtestesülésének ezerkilencszázhatvannegyedik esztendejében csanádpalotai Katona Sándor sorkatonai szolgálatát Ópusztaszeren teljesítvén a KISZ-esek táncpróbáján megcsodálta, és konok vetélytársaktól tartva sietve feleségül vette Gyapjas vezérnek szép orcájú leányát, Ilonát. Ettől később fia született, aki a Sándor nevet kapta. Az ifjak az időtől fogva gyakorta a falu mozijában ütöttek tábort, azzal a békés szándékkal, hogy megnézzék a Kétszer kettő néha ötöt vagy az Egy pikoló világost.
Mesternek mondott P, a néhai jó emlékű Bezdán Pista bácsi tornatanárként szólott a TSZ-elnök sofőrjének, Katona Sándornak, a tisztelendő és az írástudás művészetében avatott férfiúnak, hogy a Szabad Föld pályázatot hirdetett a falvak történetének méltó elbeszélésére.
S amikor a győzelem az övék lett, éppenséggel nem törték magukat a zsákmány után, mint utódaik közül a mostaniak, hanem csak a dicsőséget keresték ezen az úton. Jutott Ópusztaszernek adomány sok, 150 ezer forint; örülhetett deákjának ajándékán, mivel megvolt íme neki pályaépítési költségkerete.
Katona Sándor játékosvitéz és új sportköri elnök futballozóhelyet választott magának és övéinek. Midőn ezt a falu népe meghallotta, elébe ment, és különféle ajándékokat nyújtott át használatára: cementet, meszet, a szentesi gyárból téglát az öltözőépülethez, ekét a gyepszántáshoz.
Majd a járási bajnokságba az Úr ezerkilencszázhetvenegyedik esztendejében benevezvén, tizenegy kitűnő hungárus vitéz díszes, piros-fehér öltözékbe bújt, hisz a sportkör fejedelmét hő szerelem fűtötte Kocsis Sándor kispesti lovag iránt. Hogy kemény egy nemzedék volt, hitem szerint azt ma is megismerhetitek ivadékairól.
Az Isten a 74 éves Katona Sándor vezéren és fián, az ötvenévesen is házi gólkirály ifjabb Katona Sándoron valóra váltotta a jövendölést, amelyet Mózes próféta Izrael fiairól zengett imigyen: „És a hely, amelyet lábatok tapod, a tiétek leszen!” Hiszen attól a naptól fogva mindazon helyet, amelyet Katona Sándorék nemes játékostársaikkal együtt tapodtak, az ő maradékaik birtokolták, és birtokolják mindmáig.
(Anonymus műve, a Gesta Hungarorum alapján)
Ópusztaszeren hemzsegnek a kopjafák, a magyar futballnak is jutott egy. Bú József szatmárnémeti fafaragó míves alkotását a Nemzeti Történeti Emlékpark őrzi a fák, bokrok közé rejtve. „A kopjafa azt jelképezi, hogy a magyar nemzet és a magyar labdarúgás képes örömet szerezni az embereknek” – mondta Buzánszky Jenő a 2009-es avatón. Ma már sajnos tudjuk, az Aranycsapat-kopjafa mást is jelképez: egy történelmi csapat eltűnését.
A horgászok azt kérdezik egymástól: “Van kapás?” Az amatőr futball alapkérdése: “Lesz meccs?”
A válasz ezen a szombaton: nem. Ötkor lett volna kezdés, háromnegyed négykor telefonáltak Öttömösről, hogy nem jön össze a csapatuk, el sem indulnak Ópusztaszerre. Hívom az ellenfél edzőjét, Barna Istvánt némi magyarázatért. Elkeseredetten panaszolja, hogy próbált ő összeszedni tizenegy embert, de játékosai egy része kint maradt a földeken. Hiába, a hétszáz lelkes homokháti kisközség spárgatermesztésből él, a növénynek május a szezonja, most kell szedni, szigorúan meghatározott napszakokban.
A Csongrád megyei IV. osztályban küzdő ópusztaszeri csapat öltözőjében Fülöp Isván edző tét nélkül magyarázhatja a taktikát. Ebből egymás elleni játék lesz.
A legendás Fofi, Dzsovi, Kasza védőhármas leselkedett volna az öttömösiekre. Lehet, hogy jobban jártak a spárgával?
Hamuban sült hazai – csak bátran!
Az ezüstlánc talán még a besenyőké volt.
Kosárlabdázás közben, egy szerencsétlen ütközésnél szerezte monokliját Papp Viktor. Az öltözőben meg is kapja a magáét: “Mi történt a szemeddel? Férjes asszonynál jártál?”
Ópusztaszert mintegy háromszáznyolcvan házat és ezer lelket számláló tanyavilág veszi körül, a 17 éves középpályás a székelytelepi tanyáról jár be a faluba.
Biciklivel tíz perc alatt a pályán van, az 1988-as évjáratú piros Simson motorját már ritkábban használja, drága a benzin. Imádja a számítógépes játékokat, a League of Legends-et, a Counter-Strike-ot, a Warcraft 3-at, maradék szabadidejét a kisteleki ifjúsági klubban tölti, biliárdozik, pingpongozik, este egy-két sör is lecsúszik.
Nincs baja a tanyai élettel, gyerekként élvezte a traktorozást, az állatokat, a szabadságot. A jövő? „Gimnázium után megcsinálnék egy kétéves informatikus vagy fotós képzést, utána szeretnék Szegeden vagy Kecskeméten egyetemre jelentkezni. Hogy később visszatérek-e, nem tudom, a szüleim gond nélkül járnak dolgozni a tanyáról.”
Generációs szakadék: harminchárom év a különbség a legidősebb és a legfiatalabb ópusztaszeri játékos között.
Csak keményen.
Amikor előzetesen érdeklődtem az ópusztaszeri együttesről, valaki egy szóval így jellemezte: rendőrcsapat. A keretből nyolcan szolgálnak és védenek, lakosságot, csapatot, kaput.
Kecskeméti Zoltán, az Ópusztaszer elnöke huszonöt éve vezeti az egyesületet, mellette tanyagondnokként dolgozik, ami errefelé kulcsszerep: hajnalban beül az önkormányzat mikrobuszába, nekiindul a göröngyös földutaknak, és a külterületen élő nyolcvan gyermeket több körben beszállítja az óvodába, iskolába (délután meg viszi őket vissza). Ebédidőben újabb körjárat indul, a tanyasi öregeknek hordja ki az ebédet, amelynek ára 45 ezer forintos havi nyugdíjszint alatt napi 285 forint, és ezért Rózsi néni megkapja a betevő falat mellé a túléléshez szükséges jó szót, kedves érdeklődést is.
Tanulságos és szomorú ezekben a napokban a tanyagondnokkal tartani: a kertekben reménytelenül küzdenek a térségben pusztító tornádó nyomán házakra dőlt fákkal, beszakadt tetőkkel, széttört ablakokkal. Másutt szívrepesve meséli egy nyolcévesforma fiúcska, hogy reggel a kertjük végében fialt le az őz. Verejtékesen, vidáman lüktet az élet a kutyaugatástól hangos, gólyafészkes udvarokon. A földeken dolgozók messziről intenek a zötyögő kisbusznak, a düledező fakerítéseknek támaszkodva hajlott hátú, öreg nénik várják az éthordót. És csak jönnek sorra a népmesei nevű tanyák: Zöldhalom, Pitricsom, Kutyanyak, Karakástelep, Farkastanya, Öregnyak, Testhalom, Sárgatanya, Csajhát, Hantháza, Rontószél.
Kezdetét veszi az Ópusztaszer I–Ópusztaszer II mérkőzés, az sem baj, ha az egyik csapatban tizenketten vannak. Azért a kihagyott helyzet után most is jár a biztatás: “Szücsi, hallod, neked ilyen görgetős kapu kéne, hogy egyszer balra, egyszer jobbra huzigálják!”
Nincs is szebb hétvégi program a családnak, mint a helyszínen élni meg egy elmaradt bajnokit.
Ahogy a nagykönyvben meg van írva: az egyik kéz finoman lerántja az ellenfelet, a másik lendületet vesz a labdaszerzéshez.
Bár valamikori hosszú, göndör haja miatt rajta ragadt a Dzsovi név (az olaszos Giovanni ópusztaszeri becézése), a pályán Becsei Csaba középhátvédnél latinos finomkodásnak nincs helye: „A múltkor talppal belém szállt Szatymazon a csatár. Nem ütöttem, de megmondtam neki, többet ilyet ne csináljon, mert dolgozni is kell.”
Nem is akármilyen feladatkörben, a védő ugyanis az önkormányzat Bruce Willise, egyszerre polgárőr, katasztrófavédelmi ügyeletes, éjjeliőr, konyháslegény, sőt háromkerekű fagyis kocsijával ő kerekezik végig a falun az ebédszállítmánnyal. Csak a tétlenséget nem bírja: ha három-négy óránál többet alszik, már rosszul érzi magát, a szegedi klinikán még az orvosok is szájtátva figyelték, hogy pajzsmirigyműtétje után három nappal miként nyomja a fekvőtámaszokat.
A tét nélküli mérkőzésen még a budapesti riporter is lehetőséghez jut, és bár több lövéssel próbálkozik, góllal ezúttal nem tudja meghálálni a bizalmat. Az élmény azonban örökre megmarad: Ópusztaszeren futballozni körübelül olyan, mint a Wembleyben hátrafelé nyilazni.
Valaki időközben lement a pályáról, az immár kettős létszámhátrány megoldásaként az újságíró átáll a zöldekhez. És a híres vendégszeretet jeleként még a szögletrúgás jogát is átengedik neki – már ha visszahozza a labdát.
És még mondják, hogy a megyei futball nem művészet?
A közönség bekiabálásai kivételes nyelvi leleményről tesznek bizonyságot, fültanúi lehetünk a tárgyas ragozás régóta érő reformjának is: “Hagyjad, átpattanja!”
Itt van Ópusztaszer plébánosa is. A sportkör elnöke első találkozásukkor véletlenül letegezte, zavarát a pap rögtön oldotta: „Csak nyugodtan…” A harmincéves Antal Imre atya a közvetlen, emberi hang híve, falunapon ő zárta hajnalban a táncot. Az Öttömös elleni bajnokin különös feladatot szántak neki.
“Játék közben vesszük észre, ki milyen ember.” Aki nem hiszi, ne higgye: a jelenet folytatásaként a talpra álló csatár felsegíti a kapust.
Barátságos 5–5 a vége, háló le, zászló be. Újabb hetet kell várni, hogy ismét fel lehessen tenni a kérdést: lesz meccs?
Ópusztaszeren őrzik az ország egyetlen olyan labdáját, amellyel képtelenség gólt rúgni. Bozsó Zoltán fészerében lehet megcsodálni: a fagolyót úgy fűrészelték ki egy kocka alakú fatönkben, hogy a kerete megmaradt, így bár lötyög benne, nem tud kiszabadulni.
Nem véletlen az anyagválasztás, a 41 éves erdész a magyar favágó-válogatott kiválósága, két nap alatt annyi fát aprít az udvaron kialakított edzőtéren, mint más egész télen.
A versenyfejsze Új-Zélandról érkezik, ára 200 ezertől 500 ezer forintig terjed anyagtól, élezési módtól, egyéni beállításoktól függően – a Stihl-istálló tagjaként az összeg nem az ópusztaszeri családapát terheli.
Bár van neki, favágási stílusát nem az erejére alapozza: „Sokat számít az ész, hogy előre megtervezett ütésekkel, hatékonyan versenyezz. Inkább nagy erővel vágok hatot-hetet, mintsem hogy összevissza verjem a fát fejetlenül.”
