Edzőtábor a siklósi várnál, a Budapesti Emergé különös pünkösdi látogatása és a Sagát-féle kocsma legendás halászléje: Tiszaföldvár futballmúltja, avagy bolyongás a TISE és a Homoki SE emlékei között.
A napokban lebontották Tiszaföldváron a Tiszazugi Földrajzi Múzeumban bemutatott Hátsó füves-fotókiállítást, amelyhez szervesen kapcsolódott a tízezer lakosú város futballtörténeti dokumentumait, tárgyait, fényképeit nyilvánosság elé táró emléksarok. A tárlat apropóján napvilágra került kincseket böngészve idéztük fel a helyszínen Tóth Sándor korábbi labdarúgóval, sportköri elnökkel, a Tiszaföldvár sportja című 2005-ös kiadvány szerzőjével a helyi labdarúgás múltjának elfeledett mozzanatait.
Rögtön fontos tisztázni, hogy a téma kapcsán tulajdonképpen két egyesület évtizedeit tekintjük át. Az egyik a már az 1933–1934-es idényben rendes bajnokságban – a Délmagyarországi LASZ Szegedi alosztályának II. osztályában, azon belül is az északi csoportban – szereplő Tiszaföldvári SE, a korábban Tiszaföldvári Városi SE néven is ismert TISE. A másik a közigazgatásilag a településhez tartozó, a szőlőgazdálkodás fő terepének számító Homok saját egyesülete, a Homoki SE, amely a magyarfutball.hu adatai szerint 1947–1948-tól szerepelt bajnokságban (a Délmagyarországi LASZ II. osztályának hódmezővásárhelyi csoportjában), de a csapatban valamikor csatárt játszó helyi forrásunk személyes emlékei szerint 1958-tól működött igazán szervezett formában.
A kezdetekről szólva az éppen száz éve, 1924-ben alakult Tiszaföldvári Levente Egyesület szerepe a meghatározó. Ahogyan a vidék számos más helyszínén, Tiszaföldváron is a leventemozgalom indította el, pezsdítette meg a labdarúgó életet, feljegyzések szerint a kézilabda-, céllövő-, úszó-, asztalitenisz- és labdarúgó-szakosztályt fenntartó egyesületnek kezdetben negyven igazolt sportolója volt. A tiszaföldvári futballcsapatról fennmaradt első fotóemlék 1928-ból való, a sporttelep illő kialakításához pedig önzetlen magánfelajánlásra is szükség volt. Íme, a nagyvonalú gesztusra emlékező felirat: „Ez a márványtábla őrzi emlékét P. Nagy Gábor helybeli gazdálkodó, községi főbírónak, aki emberbaráti érzéssel e házat 5 hold beltelekkel együtt üdülés céljára Tiszaföldvár községre hagyta. E tettével nevét nemcsak kőbe, hanem az emberi szívekbe is bevéste példaadó buzdításul. E házban nyert otthont a Tiszaföldvári Levente Sportegyesület, hogy az Isten, a haza és a bajtársiasság eszméjét ápolja nemzedékről nemzedékre! Ezt a táblát a Tiszaföldvári Levente Egyesület hálás kegyelettel 1936-ban, az otthon átvételekor közadakozásból készíttette.”
Lenyűgöző fényképek segítségével nyerhet az utókor benyomást arról, miként festett a különböző korokban a tiszaföldvári csapat, hogyan öltözködtek, fésülködtek, pózoltak az ottani játékosok, milyen labdával játszottak, milyen pályákon, milyen kapura futballoztak, milyen busszal utaztak vagy éppen kik álltak be a közös fényképekre sportvezetőként, kiegészítő tagként. Az idegenbeli utazások vizuális lenyomatai is érdekesek, például a Szolnoki MTE pályájának reklámfeliratai 1968-ban („CSÉB – Csoportos Élet- és Balesetbiztosítás”, „Tisza fagylalt és sütemény”, „Centrum Áruház – Szolnok, Ságvári u. 4.”), egy azonosíthatatlan kocsma előtt felvett 1959-es csapatkép vagy a Siklóson edzőtárorozó, melegítős földvári játékosok kocogása 1969-ben a várépítmény előtt.
De érdemes böngészni a fotók hátoldalára kézzel írt szövegeket is, bár ma már csak találgatni tudjuk, milyen személyes epizódok, élmények kapcsolódnak hozzájuk. „Készült 1968. november 3-án Tiszaföldvár–Túrkeve 1:0. Ezzel a győzelemmel Tiszaföldvár megnyerte a bajnokságot” – olvassuk az egyiken, a másik csapatkép hátán 1961-es dátummal csak ennyi áll: „Emlékül szeretettel Katámnak.”
Az említett fényképek Borza István és Kovács Károly gyűjteményéből valók, utóbbinak a rendkívüli ritkaságnak számító, 1957-es igazolási füzete („Minősítési könyv”) is fennmaradt, a félévenként szigorúan megújított orvosi engedély pecsétjével.
S ha már kuriózumokról esik szó, ki kell emelnünk a saját albumaiban az 1980-as, 1990-es, 2000-es évek társadalmi helyzetjelentéssel felérő futballfotóit őrző Tóth Sándor hetvenhat éve fiókban tartogatott, megsárgult plakátját: az 1948 pünkösdi kétnapos sportműsor vasárnapra Mindszent–Homoki SE bajnoki labdarúgó mérkőzésre és Kunszentmárton–Homok férfi kézilabda előmérkőzésre csábította az érdeklődőket, pünkösdhétfőre pedig „Bpesti Emergé–Homok” barátságos labdarúgó-mérkőzésre és Emergé–Homok női kézilabda-mérkőzésre hívott. (Az 1939-ben alapított Emergé nem más volt, mint a Magyar Ruggyantaárugyár Rt. vállalati egyesülete, amely a fővárosi Stefánia úton saját pályát is működtetett).
Az említett plakát nyomtatása idején kilencéves, egyébként Tiszakürtről származó Tóth Sándor Budafokon végezte el a borászati iskolát, Homokra a Dél-Alföldi Pincegazdaság alkalmazottjaként került, a borászmesterséghez szükséges precizitás pedig a futballemlékek archiválásában is jellemezte. Feleségével, született Chiovini Eszterrel közösen avattak be a homoki csapat egykori mindennapjaiba.
A járási, majd annak megnyerése után körzeti bajnokságban szereplő gárda lovaskocsival, később teherautóval járt idegenbeli mérkőzéseire, az utcában tartott szabadtéri sportbálok bevételéből is segítette magát, az évet megkoronázó közös halászléfőzésre a támogató Sagát Ferenc kocsmája előtt, az út szélén került sor. Ki-ki a maga eszközeivel segítette a homoki együttest, a pék kenyérrel, a hentes hússal, miközben a gyerekek edzés után hagymás zsíros kenyeret kaptak prémium gyanánt.
Hagyományos vetélytársnak számított a környékbeli települések közül Cibakháza, Öcsöd, Cserkeszőlő, Kengyel, Mesterszállás, Tiszaug, Csépa, Szelevény és Kunszentmárton, átlagosan három-négyszáz ember járt ki a Homoki SE mérkőzéseire, de volt olyan Homok–Cibakháza rangadó, amelyet ezernyolcszázan láttak. A környéken népszerűnek számított az úgynevezett Körös-kupa, amelyet kétszer is megnyertek a homokiak (egyszer Öcsöd, egyszer Cibakháza ellen). Az egykori szántóföldön kialakított homoki pálya mellett a játékosok közösségi összefogással megvásároltak öltözőnek az 1960-as években 60 ezer forintért egy vízügyi hatósághoz tartozó műhelyépületet, a berendezést Kántor Bálint vasúti raktárosnak köszönhették. A homoki labdarúgás végét a településvezetőség 2000-es döntése jelentette, amely kimondta, hogy az önkormányzat a továbbiakban csak egy helyi egyesület fenntartását támogatja. Így a Homoki SE beolvadt a Tiszaföldvári SE-be, az elárvult homoki pályából pedig új tulajdonosa hamarosan motokrosszterepet alakított ki, végleg alkalmatlanná téve a játékteret.
A homoki labdarúgás ma már csak az emlékekben él tovább, a Tiszaföldvár SE azonban teljes utápótlásmezőnnyel működik, a felnőtt csapat pedig éppen utcahosszal vezeti a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei I. osztályú bajnokságot.
Puskás Ferenc, Hidegkuti Nándor, Buzánszky Jenő, Grosics Gyula, Albert Flórián, Bene Ferenc, Dalnoki Jenő és még sok más jeles futballista megfordult vendégként Tiszaföldváron – a neves labdarúgók látogatása jelentős részben a városhoz ma is aktívan kötődő Magyar Zoltánnak, a TISE tiszteletbeli elnökének, a magyar válogatott egykori menedzserének, a parlamenti válogatott és a borászválogatott szervezőjének köszönhető.
„Négyéves voltam, amikor a tiszaföldvári futballpálya mellé költöztünk – mondta nemrég a Sportrádió adásában. – Édesapám elismert állatorvos volt, vett a főutcán egy házat, amelynek a kertje összeért a sportteleppel. Volt egy füves, mögötte pedig egy kohósalakos pálya itt. A salakot a téglagyárból, a kemencékből hozták, túl sokat nem vesződtek azzal, hogy finomra szitálják, úgyhogy előfordultak benne öklömnyi szilárd darabok is. A hátsó pálya mögött fut az úgynevezett Csesz-árok, amely többek között a fürdő termálvizét vezeti el. Amikor az árokba esett a labda meccs közben, jött Gyuri bácsi, a sporttelep gondnoka, hozta hosszú nyelű, fémkarikával ellátott rúdját, kihalászta, visszadobta, és folytatódhatott a játék. A sporttelep felújításakor, 1986-ban a Ferencváros csapatát hívtam el a pályaavatóra, és bár 9–0-ra győzött a Fradi, a földváriaknak szép élmény maradt.”
Zárásként közzéteszünk néhány fotóritkaságot a tiszaföldvári csapat múltjáról:
