Erste Liga: nyolc év után távozik az Újpest csapatkapitánya – hivatalos

T. Z.T. Z.
2024.05.21. 17:38
Benk András távozik az Újpesttől (Fotó: Újpesti TE/Vörös Dávid)
Nyolc Újpesten töltött év és 320 mérkőzés után távozik a jégkorong Erste Ligában szereplő UTE-től Benk András. A 37 éves korábbi válogatott csatár hét éven át volt csapatkapitánya a lila-fehér együttesnek.

 

Az újonnan formálódó újpesti csapatnak a következő idényben új kapitánya lesz, Benk András ugyanis búcsúzik – közölte kedden az UTE hivatalos oldalán.

„András rengeteget tett az Újpestért, csak hálával tartozunk neki az együtt töltött évek után – mondta Ancsin János szakosztályigazgató a klub honlapjának. – Mindig lehetett rá számítani, akkor is, amikor jól muzsikált a csapat, de azokban az időkben is, amikor gyengébben ment nekünk. A következő szezonnak egy jelentősen megfiatalított együttessel szeretnénk nekivágni, ezért nem hosszabbítottunk szerződést vele.”

Az újpestiek közleményükben emlékeztetnek, hogy Benk Dunaújvárosban kezdte a jégkorongozást, de végül az UTE színeiben lett igazolt játékos. Először három évet töltött a Megyeri úton, majd visszatért a Dunaferrhez, ahol tizenhét évesen mutatkozott be a felnőttek között. Egy rövid ferencvárosi kitérő után 19 évesen, 2006-ben Svédországba igazolt, ahonnan 2007 nyarán hozta haza az Alba Volán. Székesfehérváron kilenc idényt húzott le, stabil tagja volt az együttesnek az EBEL-ben, majd 2016 nyarán tette át székhelyét Újpestre, ahol egészen a tavasszal befejeződött idény végéig játszott, hét éven át csapatkapitányként. Nem kevesebb mint 320 mérkőzésen lépett jégre lila-fehérben, ezalatt 268 pontot (108 gól, 160 gólpassz) termelt.

A támadó a felnőttválogatottnak is hosszú éveken keresztül volt alapembere. A Szapporóból és a Krakkóból az A-csoportba jutó együttesben is szerepelt, 2021 őszén jelentette be, hogy nem játszik többet a nemzeti csapatban.

 

Legfrissebb hírek

Erste Liga: csak az újonc nem nyert az erdélyiek közül

Jégkorong
3 órája

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
2026.09.25. 20:02

Erste Liga: orosz csatárt szerződtetett a DEAC

Jégkorong
2026.09.25. 12:57

Erste Liga: nem lassít az újonc

Jégkorong
2026.09.24. 21:38

ERSTE LIGA, ADATBANK, 2026–2027

Jégkorong
2026.09.23. 12:21

Berúgta az Erste Liga ajtaját az újonc

Jégkorong
2026.09.22. 12:47

Erste Liga: 15 gólos meccset nyert meg az Újpest

Jégkorong
2026.09.20. 20:36

Az újonc Háromszéki Ágyúsok és a DVTK is győzelemmel rajtolt az Erste Ligában, kikapott a címvédő Gyergyó

Jégkorong
2026.09.18. 20:38