Junior torna-vb: A sport szorgalomra, hűségre, tiszteletre tanít – Szijjártó

2019.06.27. 12:59
null
Szijjártó Péter a megnyitón
A sport szorgalomra, hűségre, tiszteletre, a közösségek tiszteletére tanítja a fiatalokat, megtanít a tisztességes győzelemre és a vereség elfogadására is – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az I. junior torna-világbajnokság ünnepélyes megnyitóján Győrben.

 

A miniszter kiemelte, a magyar kormány minden támogatást megad az ifjúsági sportolóknak és a napi szintű iskolai testnevelés oktatására.

„Magyarországon a sportot stratégiai területnek tartjuk. A sportot a jövőbe való legjobb befektetésnek tekintjük, ami egészséges, tiszteletreméltó, magabiztos nemzetet eredményez” – fogalmazott.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, túlzás nélkül állítható, hogy Magyarország igazi sportnagyhatalom. Emlékeztetett rá, hogy a magyar tornászok 20 olimpiai aranyat nyertek 1932 és 2012 között. Közülük ketten is részt vettek a junior vb szervezésében: Magyar Zoltán, a Magyar Tornaszövetség elnöke kétszeres olimpiai bajnok (1976, Montréal és 1980, Moszkva), Győr polgármestere, Borkai Zsolt szintén lólengésben diadalmaskodott (1988, Szöul).

A külügyminiszter kiemelte, sportnagyhatalomként Magyarországnak kötelessége, hogy részt vállaljon nemzetközi sportesemények megszervezésében, az elmúlt két évben Magyarország 225 kiemelt sporteseménynek volt a házigazdája. Idén négy olimpiai sportágban szervez világbajnokságot Magyarország: öttusa, vívás, kajak-kenu és asztalitenisz. Továbbá jövőre házigazdája lesz a labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörének, 2022-ben a kézilabda Európa-bajnokságnak és 2023-ban az atlétikai világbajnokságnak – sorolta.

Ennek a korosztálynak a sportág történetében először rendeznek világbajnokságot, a kezdeményezés a Magyar Tornaszövetségtől (MATSZ) származik.

A vb-n, amelyen 63 ország sportolói indulnak, csütörtökön a férfi selejtezőre, az egyéni összetett döntőre és a csapatfináléra kerül sor, pénteken ugyanez lesz a sorrend a lányoknál. Az utolsó két napon a szerenkénti döntőket rendezik meg.

A magyar színeket a fiúknál Balázs Krisztián, Dobrovitz Ádám és Bátori Szabolcs képviseli, a tartalék Kovács Márton. A lányoknál Makovits Mirtill, Szujó Hanna és Szilágyi Nikolett indul, míg tartalékként Szmirnov Anna tagja a keretnek.

Legfrissebb hírek

Torna: Mayer Gréta és Mészáros Krisztofer aranyérmes a mesterfokú bajnokságon

Egyéb egyéni
2 órája

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2026.09.25. 20:47

Maszkos férfiak törtek be Simone Biles otthonába

Torna
2026.09.23. 08:51

Torna-vk: Mayer Gréta gerendán ötödik, talajon nyolcadik lett

Torna
2026.09.20. 20:26

Mayer Gréta nyerte az ugrást a szombathelyi vk-versenyen

Egyéb egyéni
2026.09.19. 20:17

Torna: Gál Kristófnak jól sikerült a formaidőzítés az ifjúsági Eb-re

Utánpótlássport
2026.09.03. 20:17

Torna-vk: kétszeres olimpiai bajnok világsztár érkezik Szombathelyre

Torna
2026.09.02. 11:04

51 évesen a 18. világbajnokságára készül az üzbég tornásznő, Okszana Csuszovityina

Torna
2026.08.27. 10:23